Segítség, egy hárpia beszél a számból!

Ha megkérdeznénk egy első gyermekét váró párt, milyen hangulatot szeretne majd a családi fészekben, valószínűleg lenne, aki a rendet és nyugalmat, lenne, aki a vidámságot hangsúlyozná. Sokan csalódnak, sőt, elkeserednek, mikor ráébrednek, bizonyos életszakaszokban milyen nehéz ezt a hangulatot megvalósítani. Pedig azt gondolták, rajtuk, mint szülőkön múlik, hiszen ők felelnek azért, milyen légkör uralkodik otthon.

A jó szándék szinte mindig adott, a számításból viszont gyakran kifelejtenek a szülők bizonyos nehézségeket, amik életkori sajátosságok. Például azt, hogy bizonyos életkor alatt és gyermekszám felett képtelenség rendet tartani, nem beszélve arról, hogy ne legyen hangoskodás.

A baba szenvedélyesen pakol, kipakolja a fiókot, a szekrényt, mindent, aztán egy részét vissza, persze nem feltétlenül egyezik a véleménye a szülőével, mi hol lenne a legjobb helyen. A kicsit nagyobb gyerek pedig belefeledkezik a játékba, ahhoz alakítja a teret, nem azon gondolkodik közben, hogy a nem használt tárgyak visszakerüljenek a helyükre.

Közben gyakorolja a hangját, hatást akar kelteni, betölteni a teret. És ezek később sem maradnak el nyomtalanul, bár fejlődik a gyermek, de hullámozni fog, éppen könnyebb vagy nehezebb vele.

A felnőtt igényei általában mások, kellene a komfortérzethez valami kis rend, ami nemcsak a tárgyakra vonatkozik, hanem a kiszámíthatóságra, a viszonylagos csendre is. Kinek nagyobb az igénye a kiszámíthatóságra, kinek kisebb: van, akit az is kiborít, ha a gyermek ugyanazt az ételt egyszer megeszi, másszor nem, vagy ha nem sikerül mindig ugyanabban az időben lefektetni. Ha valaki észreveszi magán, túlzottan érzékeny erre, tudatosan irányítsa figyelmét a belső fogódzókra, emlékeztetve magát, a rendhez alapvetően nem a tárgyaknak, hanem neki magának kell helyén lenni. Fontos például, azzal töltjük-e időnket a gyerek kapcsán, amit igazán értékesnek tartunk. Lehet, hogy úgy fekszünk le aludni, hogy pár dolog szanaszét hever, de ennek oka, hogy együtt játszottunk, tehát azzal töltöttük az időt, ami lényeges.

Bár számít, mit látunk, hallunk magunk körül, ami még ennél is erősebben befolyásolja közérzetünket, azok a szánkat elhagyó mondatok. Aligha lehet kikerülni, ha kisgyermeket nevel az ember, hogy naponta jó párszor elhagyja a száját: „nem, ahhoz nem szabad nyúlni”, „nem szabad, az veszélyes”, majd pedig „ezredszer mondom, hogy nem szabad, nem igaz, hogy nem értesz a szóból!”. A legmegengedőbb szülő sem tudja ezt megúszni, még akkor sem, ha önként feláldoz néhány kevésbé fontos törékeny tárgyat, vagy tudomásul veszi, hogy várhatóan takarítás lesz a gyermek által épp megkezdett akció vége.