Simogatással, énekléssel az inkubátor csattogása ellen

A zene nemcsak a babának, a mamának is lelki pluszt ad – ezt kamatoztatja három Ringató-foglalkozásvezető egy önkéntes akció keretében a Semmelweis Egyetem Bókay Gyermekklinika PIC-részlegén (Perinatális Intenzív Centrum). Hazay Tímea, a projekt elindítója, Hazay Annamária és Venczel Mónika a koraszülött intenzív osztályon tartanak minden hétköznap Ringató-foglalkozásokat az ott gyógyuló babáknak, illetve szüleiknek.

Venczel Mónikával beszélgettünk a kezdeményezésről, a tapasztalatokról, és arról, hogy valójában mekkora segítség ez a hirtelen nagyon nehéz helyzetbe kerülő családoknak.

– Hogyan kezdődött mindez? Ki keresett meg kit?

– A Veréb Réka (Kisveréb Alapítvány) által vezetett közösség – oxigénhiánnyal született gyerekek családja – egyik programjára hívták meg Hazay Timi kolléganőmet, hogy tartson nekik foglalkozást. Réka volt az, aki felhívta dr. Szabó Miklós, a Bókay Gyermekklinika Újszülött Intenzív Osztály osztályvezető főorvosának figyelmét a Ringató program jelentőségére. Végül a főorvos úr kezdeményezésére Timi januárban elkezdett az osztályon is Ringatót tartani. Hazay Annamária márciusban csatlakozott hozzá, míg én áprilisban kezdtem el hospitálni pár alkalommal, és most hárman felváltva megyünk minden hétköznap a kisbetegekhez énekelni. Fantasztikus dolog, hogy egy olyan racionális ember, mint a főorvos úr, nyitott arra, hogy más megközelítéssel is próbáljon hozzájárulni a babák jóllétéhez. Az ott dolgozó doktornők és nővérek is hihetetlen munkát végeznek, a lehetőségekhez képest mindig jókedvűek, és időnként ők is dudorásznak, sőt én még az egyik doktornőt is hallottam énekelni! Viszont annyi a feladat, hogy lélekápolásra nekik már nincs idejük, és itt jövünk mi a képbe. Értő és érdeklődő figyelemmel fordulunk az anyukák felé ezeken az alkalmakon, amik persze nem klasszikus foglalkozások.

Hogyan néz ki egy-egy ilyen foglalkozás?

Általában fél 1-kor kezdjük, napi váltásban vagyunk, így minden hétköznap megy valaki az osztályra zenélni. Változó, hogy meddig maradunk. Természetesen kell a váltópapucs, köpeny és alapos kézmosás. Az osztály egy teljesen elszeparált rész, saját váróval. Kb. 20 férőhely van a babáknak, az anyukák székeken ülnek mellettük. Azokat a babákat, akiknek kellően stabil az állapotuk és éppen nincs náluk látogató, mi is bátran cirógathatjuk, de az inkubátorból sosem vehetjük ki őket. Az első dolgunk, hogy a főnővérrel megbeszéljük az aktuális helyzetet: kik azok, akiknek szükségük van a zavartalan pihenésre, illetve kivel foglalkozhatunk. Amikor bemegyünk, halkan elkezdünk énekelni. Mára eljutottunk odáig, hogy nagyon várnak minket az anyukák, és mondhatom, hogy az ott dolgozók is. Eleinte Timi mindig előzékenyen kiment a szobából, ha vizit volt, most már inkább a doktornők suttogják fölötte az aktuális információkat. Gitározunk, énekelünk, mondókázunk és persze beszélgetünk, beszélgetünk és beszélgetünk.

Hogyan nyitsz a családok felé?

Akikkel először találkozom, természetesen bemutatkozom és elmondom, hogy a Ringató Alapítványtól jöttem. Azért vagyok itt, hogy a zenével, a zene és az érintés erejével segítsük áthidalni ezt a helyzetet, újra felépíteni, megsegíteni a kapcsolatot szülő és gyermek között. Mindig próbálok tőlük informálódni – azokról a számunkra fontos tudnivalókról –, hogy mi az ő saját történetük. Ezekből nagyon sok minden kiderül, fontos szem előtt tartanunk, hogy mindegyikük egyedi. Ami a közös bennük: az aggodalom. Ezek a családok iszonyú nehéz helyzetben vannak; nem erre számítottak, amikor elképzelték, hogy lesz egy babájuk, nem így képzelték ezt az egészet, és borzasztó nehéz ezt feldolgozniuk. Itt nekünk nem a zenei rész nehéz, hanem az emberi. Hogy meg tudjuk találni a hangot; a beszélgetés a sorsdöntő, hogy hogyan veszem fel velük a kapcsolatot. Mert nem biztos, hogy ebben a helyzetben tud vagy mer énekelni valaki. Lehet nemet is mondani.