Superman, Pókember és a többiek

Hollywood csak úgy ontja magából a szuperhősöket, az emberfeletti embereket, akik olyan különleges képességek birtokában vannak, amelyeknek mi átlag halandók nem. Az ember persze, mióta világ a világ, álmodozik szuperképességekről, ám a történelme során most kerül először olyan helyzetbe, hogy a génsebészet segítségével komoly erőfeszítések nélkül is esélye nyílhat ilyesmik megszerzésére. Ha nem is saját maga számára, de legalább az utódainak.

A fejlődés ilyen mértékű lehetőségével szemben morális kifogásokkal élni sosem népszerű dolog. De az erkölcsi kérdésektől eltekintve egy ilyen lépés gyakorlati következményeiről sem tudunk valójában semmit. Pandora szelencéje még zárva van, de egy brit döntés nyomán rövidesen akár ki is nyílhat.

Naomi Campbell azt nyilatkozta, hogy édesanyjától jó géneket örökölt, ennek köszönheti, hogy még negyvenen túl is ilyen remekül néz ki. Se szeri, se száma azoknak a sztároknak – mint például az ex-Spice Girl Victoria Beckham –, akik szintén kiváló genetikai adottságaiknak köszönik, hogy alig néhány héttel szülés után már ugyanolyan tökéletesen néznek ki, mint előtte. Talán Gwyneth Paltrow az egyetlen, aki elismerte, hogy csinos külsejét bizony nem jó génállományának, hanem kíméletlen diétájának és edzéstervének köszönheti. Manapság sztárok és egyszerű emberek egyre jobban tudatában vannak genetikai meghatározottságuknak.  

Lottózik-e Isten?

Ma divatos kifejezéssel „genetikai lottónak” nevezik azt, hogy az ember nem maga választja meg a génjeit és ezzel a tulajdonságait, hanem azokat csak úgy véletlenszerűen „dobja neki a gép”. E felfogás szerint a tulajdonságaink és képességeink nem ajándékok a Teremtőtől, hanem a véletlen szeszélyének köszönhetőek. Akárcsak a lottó ötös. És nagyon sokan bármit megtennének, ha kicsit irányíthatnák Fortuna kezét, amikor a nyerőszámokat húzza. Nem különben a genetikai lottójátékban. Csakhogy ezt is, azt is tiltja a törvény a világon mindenhol. Legalábbis jelenleg még ez a helyzet, ami azonban rövidesen megváltozhat. Nagy-Britanniában december 7-én zárult le az a társadalmi vita, amelyet a brit Humán Termékenység és Embriológia Hatóság (Human Fertilisation and Embryology Authority, HFEA) kezdeményezett azzal kapcsolatban, hogy a Newcastle University kutatói egy olyan új technológián dolgoznak, amelynek eredményeképpen egy újszülöttnek nem kettő, hanem három genetikai szülője lesz. Erről az ismérvéről kapta a technológia az elnevezését is: „three parent IVF”, azaz „háromszülős mesterséges megtermékenyítés”. A HFEA most összegzi a társadalmi vita tapasztalatait, és 2013 márciusára várható az a jelentés, amelyben az eredményeket közzéteszi. Ennek alapján fogja majd a brit egészségért felelős államtitkár, Jeremy Hunt eldönteni, hogy engedélyezi-e a technológia klinikai alkalmazását vagy sem. De miről is van szó?   Generációk hosszú sora  Az ember örökítőanyagának a nagy részét (99%-át) a sejtmagban elhelyezkedő kromoszómák DNS-lánca alkotja. Létezik ugyanakkor egy 37 gént tartalmazó ún. mitokondriális DNS, amelyik a sejtmagon kívül, a citoplazmában található, és amelyik ha kis mértékben is, de szintén beleszól az öröklésbe. A mitokondriális DNS eredete vitatott, a ma leginkább elfogadott álláspont szerint egy élősködő baktériumból származik, amelyik úgy 2 milliárd évvel ezelőtt megtámadta az akkor létező primitív őssejtet, amelyik ahelyett, hogy elpusztította volna, magába olvasztotta. A sejtnek ez azért volt jó, mert a mitokondrium jelenléte rendkívüli módon megnövelte az energiaellátását az adenozin-trifoszfát (ATP) nevű nukleotid szintetizálása által. Az ATP a sejtek „üzemanyaga” és a megnövekedett kiválasztásuk nélkül valószínűleg semmi esély nem lett volna a bonyolultabb életformák kialakulására. A normális megtermékenyülés során a petesejt DNS-e összekapcsolódik a hímivarsejt DNS-ével. A mitokondriális DNS esetében ugyanez viszont nem következik be, a hímivarsejt ilyen állománya megsemmisül, csak a petesejtből, azaz az anyától származó mitokondriális DNS öröklődik tovább változatlan formában. Ha ez a DNS-lánc hibás, az betegséget eredményezhet. Becslések szerint az Egyesült Királyságban minden 200 emberből 1 rendelkezik hibás mitokondriális DNS-sel, de ez az esetek túlnyomó többségében semmilyen érzékelhető tünettel nem jár. 6500 emberből 1-nél azonban valóban súlyos problémát okoz, mint például izomsorvadás, ataxia, egyensúlyi és koordinációs zavarok. A New-Castle Egyetemen kidolgozott új technológia a hibás mitokondriális DNS-t cseréli ki egy másik nőből származó egészségessel, és azután az fog változatlan formában továbböröklődni generációról generációra, amíg a vonal meg nem szakad. A technológián belül kétféle eljárás követhető: az első, az ún. spindle transfer, amelynek keretében a sérült mitikondriális DNS-ű anya petesejtjéből eltávolítják a sejtmagot és azt egy egészséges, de más nőtől származó petesejt magja helyére teszik, amit aztán mesterségesen megtermékenyítenek az apától származó hímivarsejttel. A másik eljárás során két már megtermékenyített petesejtet használnak – az egyiket a sérült m-DNS-ű szülőktől, a másikat egy másik szülőpártól, és ugyanúgy sejtmagcsere történik, mint az előző esetben, azzal a hangsúlyos különbséggel, hogy itt már két elindult életről van szó, akikből az egyiket megsemmisítik. Szakértők szerint ez utóbbi módszer kecsegtet nagyobb sikerrel, ezért ennek van nagyobb esélye elterjedni – ha a brit egészségért felelős államtitkár erre engedélyt ad. 

A cél nem szentesíti az eszközt

A kérdéses eljárások azonban rendkívül sok erkölcsi, gyakorlati és jogi kérdést is felvetnek. Keresztény emberként nem támogathatunk egy olyan technológiát, amelyik egy már megfogant élet elpusztítása árán biztosítja egy másik egészségét. Ha az emberi életet a fogantatás pillanatától kezdve szentnek tekintjük, akkor erre nemet kell mondanunk. Ha nem tennénk, hasonlóak lennénk a haláltáborok lakóin kísérletező náci orvosokhoz, akik az orvostudomány fejlődése és az emberiség javának előmozdítása érdekében követtek el embertelen tetteket. Az ember alapvető méltósága forog itt kockán. De mi a helyzet azzal a módszerrel, amelyik nem jár együtt egy megfogant élet elpusztításával? Nos, az is azzal jár. Amíg ebből a módszerből egy klinikákon is alkalmazható, kiforrott, üzembiztos technológia lesz, addig megfogant életek ezreit roncsolják és semmisítik meg. Ha az ember nem lát tisztán, és esetleg úgy érezné, hogy néhány megtermékenyült petesejt elpusztítása nem nagy ár azért, hogy később bizonyos betegségtípussal végleg leszámolhassunk, akkor érdemes az olyan alapvető erkölcsi maximákhoz fordulni, mint hogy a cél nem szentesíti az eszközt, azaz még a legnemesebb cél elérése sem történhet bűnös úton.  Minden szülő egészséges gyereket szeretne. De ha ez egy másik potenciális gyerek elpusztításán keresztül lehetséges csak, akkor jobb döntés lemondani a saját genetikai gyermekről és örökbe fogadni egyet. Az erkölcsi megfontolásokon túl még nagyon sok gyakorlati kérdés is felmerül. Maga a HFEA vezetője, Lisa Jardine is úgy fogalmazott, hogy „Ismeretlen vizeken hajózunk. Nagyon erősen remélem, hogy ha egyszer genetikai módosításokat fogunk végrehajtani, akkor pontosan fogjuk tudni, hogy mit csinálunk, mert ez nem rólunk és nem is gyerekeinkről és nem az unokáinkról szól. Generációk hosszú soráról beszélünk, akik a mi döntésünk következményeit elszenvedhetik. ” Valóban erről van szó. Azt még Dr. Mary Herbert, a newcastle-i kutatócsoport egyik vezetője is elismeri, hogy a következményekben nem lehetnek teljesen biztosak. A professzor asszony úgy fogalmazott, hogy „semmi bizonyítékunk nincs, hogy valami kataklizmatikus esemény fog bekövetkezni.” 

A cikk folytatása a Képmás magazin januári számában olvasható.