Szabadságon gyerekek nélkül!?

Egész évben „sakkozunk” a rendelkezésünkre álló szabadsággal. A szabad napok kivételét a gyermekek nyári vakációjához, téli és tavaszi szünetéhez igazítjuk. De tényleg önzőek lennénk, ha kivennénk egy-két napot csak úgy, magunknak?

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2016. január 03. Gyarmati Orsolya

Egész évben „sakkozunk” a rendelkezésünkre álló szabadsággal. A szabad napok kivételét a gyermekek nyári vakációjához, téli és tavaszi szünetéhez igazítjuk. De tényleg önzőek lennénk, ha kivennénk egy-két napot csak úgy, magunknak?


Első terhességem során a már gyermekes barátaim folyamatosan azt hajtogatták, hogy még most pocakosan pihenjem ki magam, a férjemmel töltsünk minél több időt kettesben, és még most látogassunk el olyan helyekre, amiket szívesen megnéznénk, mert a szülés után hosszú évekig erre úgysem lesz lehetőségünk. Jót mosolyogtunk, és megfogadtuk,  hogy mi csak azért is bebizonyítjuk, hogy igenis lehetséges néha kettesben is lenni még három gyermek mellett is. Szerencsére sok pozitív példát látunk magunk körül is, amik mind azt igazolják, hogy a gyerekek nélkül szabadságra utazó szülők feltöltődve érkeznek haza, és sokkal jobban veszik a családi mindennapok akadályait.

Főnyeremény nagyszülők

A közel lakó nagyszülő igazi kincs. Ha olyan szerencsénk van, hogy valamelyik nagyszülő a közelünkben lakik, és van kedve (no és persze ideje és energiája) néha unokás estéhez, akkor használjuk ki ezt a lehetőséget, és lógjunk el a párunkkal egy mini szabira! A gyerekek életkorától, és a nagyszülők teherbírásától függően választhatunk egy egyestés színházi programot, de ha lehet, akkor utazzunk el egész hétvégére! Nem is gondolnánk, hogy már néhány, gyerek és otthoni gondok nélkül töltött óra, vagy nap, mennyire fel tudja tölteni a szülőket. Ismerek olyan baráti házaspárt, akik minden év elején leülnek a nagyszülőkkel, és előre megbeszélik, melyik lesz az a hat hétvége, amikor unokás víkend lesz, és melyik hetet vállalják be nyáron a gyerkőcök nyaraltatására. Így előre tud mindenki tervezni, és már jó előre lehet vágyakozni a mini-szabik után. 

Együtt, de mégis külön

Persze sok családban még a nagyszülők is aktívan dolgoznak, vagy túl messze laknak, hogy részt tudjanak vállalni a gyermekvigyázásban. Viszont ez sem lehet probléma, ha arra vágyunk, hogy kettesben legyünk életünk párjával. Háromgyermekes Katalin nevű barátnőm és férje már évek óta bébiszitterrel utazik a családi nyaralásokra. Ez hosszú ideig rosszallást váltott ki a nagyszülőkből és a barátokból, de amikor már a sokadik vakációjukról jöttek haza kipihenten, mindenki elismerte, tényleg nem rossz ez az ötlet. „Anyukám korú a bébiszitterünk, és az első gyerekünk születésétől besegít nekünk.” – meséli Katalin. „A második gyerkőc születése után a férjem ötlete volt, hogy vigyük el magunkkal Marika nénit is családi nyaralásra. Sokat rágódtam rajta, hiszen így jóval többe került a vakáció, de annyira bevált ez a módszer, hogy azóta csak így utazunk. Így együtt vagyunk a gyerekekkel, de ha pihenni vágyunk, vagy este még sétálnánk egyet, ott van Marika néni, akit a gyermekeink születésük óta ismernek és elfogadnak, és akiben maximálisan megbízunk. Mi így tudunk a legjobban pihenni, sőt a legutóbbi alkalommal még a szüleimet is elvittük egy ilyen nyaralásra. Egyik este Marika néni volt a gyerekekkel, míg én anyukámmal koncertre mentem, a fiúk pedig hajnalig kártyáztak. Reggel pedig alhattunk, ameddig akartunk, mert tudtuk, a gyerekek elfoglalják magukat a bébiszitterrel, amíg fel nem ébredünk.

Kreatívan szabadság

Ez mind szép és jó, de mi van akkor, ha nincs pénzünk bébicsőszre, és nagyszülők sem állnak a rendelkezésünkre? Nikolett barátnőm kreatív megoldást talált arra, hogyan tudna hetente néhány szabad órát, és évente néhány szabad napot lopni magának és a férjének. Így emlékszik vissza az ötlet születésére: „Mikor Bence fiammal elkezdtük az óvodát, feltűnt, hogy rajtam kívül is mennyi fáradt arcú anyuka érkezik reggelente az intézménybe. Kiderült, hogy nagyon sokan járnak hasonló cipőben, mint mi, azaz, hogy évek óta nem voltak kettesben sehol, se moziban, se egy hétvégén távol a gyerekektől. Három másik anyukával elkezdtünk azon gondolkodni, hogyan tudnánk egymásnak segíteni, és így pattant ki egyszer csak a fejemből a pizsi-ovi ötlete. A pizsi-ovi lényege, hogy péntekenként mindig másik család látja vendégül a négy kis ovist. A vendéglátó család találja ki a gyerekek számára a programot: társasozást, legozást, várépítést, vagy vonatozást. A gyerekek aztán ott alszanak, és a közösen hozott szabály szerint szombat délután négyig jönnek értük a szüleik. Ez az általunk kialakított rendszer nagyon jól működik, már majdnem egy éve juttatjuk egymást szabad órákhoz. Havonta egyszer kerül ránk a sor, így nem túl megterhelő senki számára sem. Nyáron pedig már kétszer sikerült pizsi hétvégét tartanunk. Ehhez persze az kell, hogy mi szülők maximálisan megbízzunk egymásban, és betartsuk a közösen hozott szabályokat!”

Erre figyelj, ha szabira mentek

Ha végre eldöntöttétek, hogy a gyerekek nélkül mentek szabadságra, van néhány dolog, amire jó, ha figyeltek. Az egyik, hogy csak olyan gyerek mellől ajánlott elmenni hosszabb távra, akit hagytak már magára rövidebb ideig, például egy estére, másfél napra. Fontos odafigyelnetek arra is, hogy minél kevesebb tényező változik a gyermek életében, annál kisebb szorongással és stresszel jár az elutazásotokkal járó változás. Ezért lényeges, hogy a távollétetek alatt olyan személy vigyázzon a gyermekre, aki jól ismeri a napi szokásait, van érzelmi kötődése a gyermekhez és felügyelet már rá, mert így megvalósítható, hogy a gyerek ne zökkenjen ki a napi rutinból. Sokat segít a szorongás csökkentésében, ha a gyermek saját megszokott környezetében maradhat, és aki felügyel rá, az költözik oda. Ez természetesen nem ilyen fontos annál a gyermeknél, amelyik kicsi korától sokat jár például a nagymamájához, aki vigyázni fog rá. Nagyobb gyermek esetében nagyon fontos, hogy készítsük fel őt a nélküle történő elutazásra. Beszéljünk erről az eseményről nyíltan és magyarázzuk el, hogy számunkra miért fontos felnőtt nyaralásra menni és tudatosítsuk benne, hogy mindez nem ellene szól. Ha mindent alaposan előkészítettünk, nem marad más hátra, mint elutazni, és aktívan kikapcsolódni a gyerekmentes szabadságunkon.