Szavak, amelyek elveszik a nők szüléshez szükséges erejét

A szavak sohasem csupán szavak. Sokszor ártatlannak tűnnek, de rengeteget árthatnak. A 21. századi szüléstörténetek két nagy csoportba oszthatók. Az egyik csoportba tartozó nők úgy fogalmaznak: „Engedték, hogy…” A másik részük azt mondja: „Nem hagyták, hogy…”

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
szülés
2014. június 10. Gyarmati Orsolya

A szavak sohasem csupán szavak. Sokszor ártatlannak tűnnek, de rengeteget árthatnak. A 21. századi szüléstörténetek két nagy csoportba oszthatók. Az egyik csoportba tartozó nők úgy fogalmaznak: „Engedték, hogy…” A másik részük azt mondja: „Nem hagyták, hogy…”


„Nem hagyták, hogy a 41. hétnél tovább hordjam a babát. Megindították a szülést.”

„Otthon akartam szülni, de nem hagyták.”

„Hagytak egy ideig vajúdni, de aztán meg kellett repeszteni a magzatburkot.”megrepesztették a magzatburkot.

Mindez, ha jól meggondoljuk, igen különösen hangzik egy olyan világban, ahol a nők egyenjogúságáért folyó harcok következtében évtizedek óta hatalmas felháborodást keltenek az olyan mondatok, mint: „El akartam menni a barátnőimmel este, de a férjem nem engedett el.” Vagy: „Megszomjaztam a munkahelyemen, de a főnököm azt mondta, tilos inni.”

Az ilyen esetek igazságtalansága miatt foggal-körömmel harcolunk azért, hogy nőként ne kerülhessünk ilyen helyzetbe. Ám úgy tűnik, mindez nem érvényes a szülésekre. Vajon miért?

Az ok igen egyszerű: az az üzenet, hogy a nőknek jogaik vannak saját szülésüket illetően, nem vált egyértelművé és magától értetődővé sem a munkahelyeken, sem a házasságokban, sem bármilyen más szempontból. Még mindig ott tartunk, hogy „az orvosok jobban tudják.”
Ez pedig olyan helyzetet teremt, amelyben a vajúdó nők az engedélyt kérők, az orvosok és szülésznők pedig az engedélyadók (vagy nem adók), miközben pont fordítva kellene lennie.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2011-ben törvénybe foglalta, hogy a saját szülését illetően minden nő jogosult arra, hogy ő legyen a végső döntéshozó a tekintetben, hogy hol és hogyan szeretné világra hozni gyermekét. Ennek ellenére továbbra is óriási arányban jellemzőek olyan esetek, amelyekben ilyen mondatok hangzanak el: „Nem engedték, hogy nemet mondjak a hüvelyi vizsgálatra. A szülésznő ragaszkodott hozzá, és ez volt az a vizsgálat, amit nem tudok máshogy leírni, mint úgy, hogy „elviselhetetlen.”

„Számos kórházban azt mondták, nem engedik, hogy 42 hétnél tovább hordjam a gyermekemet.”

„Nem engedték, hogy a fájások maguktól sűrűsüdjenek. Miután megrepesztették a magzatburkot, két órát vártak, aztán bekötötték az oxitocint. Kértem, hogy várjanak még, de azt mondták, hogy 10 percenként három fájás nem elég.”

„ Egészen jól haladt a szülés, állva vajúdtam, ráhajolva az ágyra. Ekkor azonban a szülésznő azt mondta, ha jön a baba, le kell feküdnöm a hátamra, mert így nem tud megvizsgálni.”

„Nem engedték, hogy felhívjam a férjemet, amikor megkezdődtek az összehúzódások, miután megindították a szülést. Egészen biztos vagyok benne, hogy ha a férjem ott lett volna velem az első néhány órában, meg tudom szülni a babát természetes úton.”

Úgy tűnik, egyelőre nagyon messze vagyunk attól, hogy a nők saját maguk vegyék kezükbe saját szülésüket. Hiányzik a tisztelet és a megértés, a jogi védelem és a támogató háttér. A szavak sosem csak szavak. Ha kiálltunk jogainkért a hálószobában és a munkahelyeken, itt az idő, hogy ugyanezt a szülőszobákon is megtegyük.

Forrás: Best Daily