Szolnok segít – Egy év alatt másfélezer ember kapott támogatást!

Nem egészen egy év alatt több mint másfélezer rászorulónak jutott abból a mintegy 17 millió forint értékű támogatásból, amelyet egy rendhagyó karitatív program, a Szolnok segít keretében nyújtottak cégek, intézmények és magánszemélyek. A lényeg a személyes kapcsolattartás és a problémák tényleges javítása.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2014. november 19. Csontos Dóra

Nem egészen egy év alatt több mint másfélezer rászorulónak jutott abból a mintegy 17 millió forint értékű támogatásból, amelyet egy rendhagyó karitatív program, a Szolnok segít keretében nyújtottak cégek, intézmények és magánszemélyek. A lényeg a személyes kapcsolattartás és a problémák tényleges javítása.


A 2013 decemberében útjára indított Szolnok segít program mára önjáróvá vált – fogalmazott Gyuricska Éva, aki szerint a legfrissebb adatok alapján a kezdetek óta eltelt bő tizenegy hónap alatt a lakosság mintegy két százaléka, ezerhatszáz ember részesült különféle támogatásban. A szolnoki humánszolgáltató központ koordinálásával intézmények, cégek és magánszemélyek segítették őket. Utóbbiak a támogatók csaknem háromnegyedét alkotják – tette hozzá.

Jelezte: a modellértékűnek szánt kezdeményezés célja máig változatlan, megteremteni annak lehetőségét, hogy a segítségre szorulók és a segíteni képes szervezetek, illetve emberek egymásra találjanak. A program talán legnagyobb különlegessége, hogy személyes, egyéni segítségnyújtást tesz lehetővé. A városi televízió tudósításaiból és a jótékonysági akció honlapjáról ugyanis bárki megismerheti azoknak a történetét, akik küzdenek, ám egyedül, támogatás nélkül nem tudnak úrrá lenni nehézségeiken.


Gyuricska Éva hozzátette, ennek megfelelően a pénzbeli segítség csupán kis része a támogatásnak. Az akcióhoz csatlakozók a műfogsor-készíttetésétől a bútorvásárláson vagy a munkalehetőség biztosításán át a hegedűórák finanszírozásáig számtalan formáját választották a segítésnek. Akadnak szervezett formái is az adománygyűjtésnek: ilyen például a közelmúltban tartott jótékonysági ruhavásár és a napokban meghirdetett karácsonyi játék- és tartósélelmiszer-gyűjtés – tájékoztatott.

További információkért látogassanak el a Szolnok segít! honlapjára.