Szorongós anyának sírós a gyereke

Az egyik legjelentősebb gyermekgyógyászati szaklap legutóbbi számában szereplő idézet szerint „egy nap szorongás kimerítőbb egy heti munkánál”.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2014. szeptember 21. Gyarmati Orsolya

Az egyik legjelentősebb gyermekgyógyászati szaklap legutóbbi számában szereplő idézet szerint „egy nap szorongás kimerítőbb egy heti munkánál”.


Ezt valóban gyakran tapasztaljuk így: elég eltölteni pár órát az orvosi váróteremben saját vagy szerettünk diagnózisára várakozva, és máris hullafáradtak vagyunk. A kisgyerekes anyák még ennél is durvábban nyomják: többnyire sok napot töltenek el aggódással és emellett még heteket is munkával.

A helyzetet súlyosbítja, ha sokat síró babát fogtak ki – a fejlett világban a felmérések szerint a csecsemők nagyjából 20 százaléka számít sokat sírónak. A baba sírása gyakran jóindulatú és magától is megszűnő okoknak tudható be, mint például hasfájás a bélrendszer éretlensége miatt, más esetben nem is sikerül rájönni az okra, az egészséges babák között is van, aki többet sír, van, aki mosolygósabb. Mindegy, a lényeg, hogy egészséges legyen, nem?

Sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy a jelenlegi, nyugati társadalmakban, ahol az anya jellemzően egyedül viseli gondját a csecsemőnek, a sok sírás egy bizonyos dózis felett már hátrányos következményekkel jár, még akkor is, ha nincs mögötte betegség. Ha egy baba több mint három héten keresztül, legalább heti 3 napon legalább napi 3 órát sír, akkor sokat síró babának számít, és ez a statisztikák szerint növeli a szülés utáni depresszió, a gyermekbántamazás és a korai elválasztás esélyét is.

Az anya hangulata vissza is hat a babáéra: vagyis rosszkedvű, lehangolt, kétségbeesett, szorongó anyák máshogy viszonyulnak babáikhoz, akik aztán emiatt többet sírnak, a sok sírástól pedig az anya depressziója vagy szorongása fokozódik. Ördögi kör. Kutatások is kimutatták, hogy a valódi szülés utáni depresszióban szenvedő anyák visszahúzódnak a gyerekeiktől, kevesebbet ölelgetik, hordozzák őket, akik azáltal elhanyagolást élhetnek meg és emiatt többet sírnak, a sokat síró babák anyukái körében pedig gyakoribb a szülés utáni depresszió.

Míg az anyai depresszió és a babasírás kapcsolatát már sokat kutatták, az anyai szorongással kapcsolatban jóval kevesebb volt az adat. Most megjelent egy új kutatás, amelyben több mint háromszáz anya-csecsemő páros bevonásával az anyai szorongás és a babasírás közötti kapcsolatot mérték fel. Az anyákat már a terhesség korai szakaszában bevonták a vizsgálatba, és a baba 16 hónapos koráig figyelemmel követték őket.