Tanítót vagy tagozatot választana az elsősnek?

Iskolába megy a gyerek szeptemberben, lassan itt az ideje elrendezni a sorsát a következő nyolc évre. Vagy legalább is kitalálni, hogy az első kettőben/négyben kinek a kezei alá adjuk, ha már egyszer úgyis beszippantja őt a közoktatás.

Lassan közmegegyezés, hogy ilyenkor elsősorban egy szimpatikus tanítót kell választani, mert ekkor szerzi a gyerek az első benyomásait, és az első évek tapasztalatai fogják meghatározni, hogyan áll majd hozzá később az iskolához és a tanuláshoz. És nyilván jó lenne, ha nem seggel állna hozzá, nem rontanák el rögtön a kedvét, hanem lelkesen tanulna, lehetőleg minél tovább.

Eleinte egyébként ezzel a tanító választással nem igazán értettem egyet, azt hittem, hogy fölösleges hiszti, mivel úgysem tudom nyolc éven át megválasztani például a kémiatanárát, sőt, már elsőben sem tudom azt mondani az unszimpatikus eszperantótanítónak, hogy az én gyerekemet inkább ne tanítsa, ha lehet.

Csak aztán később rájöttem, hogy igenis van a tanítóválasztásban realitás. A nagyobb gyerekemnél a szemem előtt zajlottak a dolgok, és láttam, hogy milyen büszkén és lelkesen tud együttműködni a poronty a neki kedves tanítónénivel, mennyire igyekszik, hogy örömet szerezzen neki. És azt is láttam egy ismerős kisgyereknél, hogy mennyi sírás-rívással, fölösleges félelemmel és erőlködéssel járt, hogy olyasvalaki várt el tőle az iskolában mindenféle nehéz dolgokat, aki iránt semmiféle szimpátiát sem érzett, hanem éppen ellenkezőleg. 

Vagyis lehet az a tanítónéni a világ legbűbájosabb teremtése is, ha a gyereknek nem tetszik, kemény és sikertelen évek várnak rájuk. És a szülőknek sem lesz könnyű, ne legyenek illúzióink.