Tartást ad őseink megismerése
Marton-Szabó Dorottyát egyetemista kora óta foglalkoztatta a családfakutatás: a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársát lenyűgözi az, ahogyan meghatároznak bennünket felmenőink.
Marton-Szabó Dorottyát egyetemista kora óta foglalkoztatta a családfakutatás: a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársát lenyűgözi az, ahogyan meghatároznak bennünket felmenőink.
– Egyszeriek és megismételhetetlenek vagyunk, de őseinket összegezzük. Mindannyian az előző generációkból gyúrt keverékként születünk meg, gyökereinket pedig sokféleképp lehet vizsgálni. Engem a személyiségvonások érdekelnek – igaz, rájöttem, hogy ez az, amiről a legkevesebb információt lehet találni – mondja a levéltáros.
A családfakutatás sokféle arcából egyre mutat rá Dorottya motivációja: őt felmenőinek személyisége érdekelte, mást ugyanakkor az mozgathat, hogy megtudja, voltak-e nemes felmenői, vagy épp az érdekli, milyen mesterségeket űztek. A motivációtól függetlenül egységes a módszer, amellyel a családfakutató nekilát a munkának.
Levéltárban és neten
– Mindenképp a családi dokumentumok és korábbi generációkról való tudás összegyűjtésével kell kezdeni a munkát. Az idősebb generáció még élő tagjaival irányított beszélgetést végezve gyűjtök információkat, amelyeket diktafonon rögzítek, miközben folyamatosan archiválom azokat a fotókat, dokumentumokat, amelyek a családom birtokában vannak. A digitalizált anyagot meg is osztom családtagjaimmal: ez azért jó, mert nekik is eszükbe juthatnak adatok, történetek – avat be a kezdő lépésekbe Marton-Szabó Dorottya. Az így megszerzett információk birtokában anyakönyvek – születési, házassági és halálozási kivonatok – és összeírások tanulmányozása a következő lépés. Ha az ember maga készíti el a családfáját, akár évekig tartó, komoly munkát jelent majd számára.
Az 1895 után készített, már a megyei levéltárakban tárolt anyakönyveket és összeírásokat a levéltárakban kutathatjuk. Adatvédelmi okokból ugyanakkor az elhunyt halálát követő 30 évben nem kutatható az anyakönyve, ezért fontos, hogy az első lépés a családon belül megszerezhető adatok begyűjtése legyen. Az 1895 előtti anyakönyveket az egyházi felekezetek vezették és tárolják, így amikor ehhez az időszakhoz ér el a kutatás, már náluk kell keresgélni. Az egyházi anyakönyvek mikrofilmes másolatai kutathatók az Országos Levéltár óbudai épületében is.
A fantázia szab határt
Ha magunk akarunk hozzáfogni a családfa megrajzolásához, az interneten is találunk segédletet: a MyHeritage.com az összegyűjtött adatok rögzítésében segít, míg a FamilySearch.org-on a mormon egyház által digitalizált anyakönyvek közt kutathatunk. Érdemes böngészni olyan fórumokat is, amelyeknek tagjai maguk is foglalkoznak családfakutatással, hogy tanácsokat kérhessünk, ha elakadnánk. Ilyen például a Magyar Családtörténet-Kutató Egyesület fóruma. Hasznos információforrás a családfa- és helytörténet-kutatóknak létrehozott adatbázis, a RadixIndex is. Az is előfordulhat ugyanakkor, hogy külföldre vezet bennünket a kutatás – mielőtt nekivágnánk az utazásnak, érdemes ellenőrizni, hogy az ottani anyakönyvek elérhetők-e az interneten.
– Az adatok végesek, de ha nem tudunk egyenes ágban felfelé több felmenőt megtalálni, oldalágon lehet folytatni a kutatást. A fantázia szab határt: meg lehet nézni, őseink mivel foglalkoztak, milyen településeken éltek. Van, aki egy szép családfarajzért csinálja, de szerintem ezekért a részletekért és adalékokért érdemes kutatni – mondja.
Nem érdekes a származás
Az elmúlt 15-20 évben egyre több embert érdekel a családfája Bárdossy Péter történész-levéltáros, családfakutató szerint. – 1945 után nem volt ildomos családfakutatással foglalkozni, de a mai 30-40-esek már szabadon kutatnak – mondta a szakember. Szerinte a származásból előnyt kovácsolni a 21. században már nem lehet: egyszerűen tartást ad annak, aki tudja, gyökerei hova nyúlnak vissza.
A hivatásos családfakutató egy nem nemesi családfát körülbelül 2,5-3 hónap alatt készít el, a költségek néhány tízezer forinttól egy bonyolultabb családfa esetében százezrekig terjedhetnek.
Bárdossy Péter a négy nagyszülő születési helyét és idejét, illetve, ha van rá lehetőség, a dédszülők adatait kéri a kutatáshoz, hogy a huszadik századot lefedje már kiinduláskor. Megrendelője a díszes családfaábra mellett egy részletes, számítógépes családfarajzot és egy szöveges dokumentumot kap, amelyben az eredményeket, az ősökre vonatkozó információkat olvashatja.
A kutatónak a mindennapok rutinjában a különlegesebb családfák jelentenek élvezetet.
– Izgalmas, ha egy kisnemesi család egyik szálát felgöngyölítve törökverő ősöket találunk, akár az Árpádokig visszavezetve a családfát. Volt már olyan kutatásom is, amelyben egy Bánátba betelepített család felmenőit Elzász- Lotaringiában találtam meg. Számomra az olyan esetek érdekesek, amikor például kiderül, honnan és mikor vándoroltak be egy család felmenői – mondta Bárdossy Péter.
Így kezeljük az anyakönyvek adatait:
• A családfakutatás visszafelé halad, a kiinduló személy „fölé” keressük a szülőket, nagyszülőket, dédszülőket és így tovább.
• A kutatáshoz szükséges alapadat a pontos születési idő és hely. Amikor már a felekezeti anyakönyvezés időszakáról van szó, fontos tudni a vallást is, hogy tudjuk, melyik egyháznál kell keresgélnünk.
• Ha a már meglevő adataink birtokában szükségünk lenne útmutatásra, hogyan haladjunk tovább, az Országos Levéltár információs irodájának küldhetünk összefoglalást, ők pedig orientációs levelet küldenek válaszul: ez segít abban, hogyan és merre tovább.
• Ha találunk nemesi ágat a családban, az segít, mivel a nemesi családokról jóval több adatot találhatunk.
• Zsellér-, jobbágy- és polgári családból származóknál az összeírások és az anyakönyvek a legfontosabb források, továbbiakat levéltári segítséggel lehet feltárni.
• A családi Bibliákba, imakönyvekbe bejegyzett, születéssel kapcsolatos adatok is fontos információforrások lehetnek, akárcsak a gyászjelentések, esetleg újságokban megjelent gyászhírek.