Tényleg nem fog emlékezni semmire?

Az első évek felejthetetlenül varázslatosak, de csak számunkra. A gyerekek szinte semmire nem fognak belőle emlékezni.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2013. július 22. Gyarmati Orsolya

Az első évek felejthetetlenül varázslatosak, de csak számunkra. A gyerekek szinte semmire nem fognak belőle emlékezni.


Talán csalódással tölt majd el, ha megtudod, de tény: a gyerekek nem emlékeznek életük első négy évére. Mintha meg se történt volna. Vihetjük őket csodás programokra, egzotikus utazásokra, játszhatunk velük éjjel és nappal, lehetünk odaadó és türelmes anyák. Az eredmény? Nagy valószínűséggel mindez el fog veszni a feledés ködében. Ami mégis megmarad, az véletlenszerű, furcsa, jelentéktelen, esetleg nem is igaz. Édesanyám nagy fájdalma a mai napig, hogy négy gyereke közül egyik sem emlékszik arra a sok-sok órára, amit azzal töltött, hogy este, elalvás előtt felolvasott nekünk. Bezzeg arra mind emlékszünk, amikor apánk csinálta mindezt. A dolog azért is keserű anyám számára, mert ő minden este olvasott, apám pedig csak egyszer, amikor mind betegek voltunk.