Testvérek az iskolapadban

Egy új iskola a gyermek számára mindig fordulópont lehet. Ismeretlen közösségbe kerül, ahol tiszta lappal indul, önmagáért értékelik, eldöntheti, mit és hogyan akar megmutatni magából. Ebben nagy segítségére lehet, de éppúgy akadályozhatja is nagyobb testvére, sőt onnantól kezdve kicsit már ő is része nővére vagy bátyja iskolai életének. Ez a hatás még meghatározóbb az egy osztályba kerülő testvéreknél vagy ikreknél.

Gyakori kérdés a beiratkozási időszakban, hogy egy osztályba vagy különbözőbe írassák-e gyermekeiket. Az a tapasztalatom, hogy erre sincs általános érvényű válasz. A gyermekek kapcsolata, személyiségfejlődésük az, ami iránymutató lehet a döntésben. A legtöbb szülő hallott már arról, hogy az egypetéjű ikerpárok kettősüket élik meg egy egésznek és viselkedésben egymás komplementerei. Mindig van közöttük vezéregyéniség, aki kontaktusban van a környezettel, képviseli kettőjük érdekeit, míg a másik háttérben marad, árnyékként követi másik felét. George Sand elbűvölő kisregényében, A kis Fadette-ben mesél egy fiú ikerpár kapcsolati töréséről, Erich Kästner Lottijai viszont sikerrel kamatoztatják a családi béke újrateremtésében megtévesztő hasonlóságukat.

„Az ikrek”

A közvéleményt mindig elbűvöli a tökéletes hasonlóság, a megtöbbszörözött gyermeki báj. Nem vesz tudomást arról, mennyi zavarral és erőfeszítéssel jár ezeknek a gyermekeknek az én meghatározása, én-határaik kialakítása. Amikor a családban több testvér is van, hajlamosak Pisti és Panni mellett az Ikreket emlegetni, mint akiknek nem is dukál a külön keresztnév. Ezeket az „összenövéseket” jobb megelőzni, ha mégis ebbe az irányba tartanak a dolgok, a differenciálódást azzal is kell segíteni, hogy párhuzamos kortárs csoportba íratják a gyerekeket.

Julcsi és Ilcsi a megszólalásig hasonlóak. Kislányként sokáig élvezték ezt a helyzetet. Időnként csak a puszta játék kedvéért adták be a másik nevével dolgozataikat, feleltek egymás helyett. 14 évesek voltak, amikor Julcsi úgy érezte, elveszíti önmagát. Egy külföldi nyaralás alatt tört rá a félelem, hogy elkeveredik, eltűnik, képtelen lesz az idegen nyelvi közegben megértetni magát. Pánikrohamai miatt keresték fel a pszichológiai rendelést. Itt meséli el a családi legendák közül azt a régi történetet, amikor az édesanyja is elveszítette a fonalat és nem tudta határozottan megmondani, Ilcsit vagy őt emelte ki a kiságyból. Ettől kezdve a legextrémebb módon (testékszerek garmadája) adta tudtára a világnak, hogy ő nem a testvére.

Kétpetéjű ikerpárnál, még a különböző neműeknél is kialakulhat egy szerepmegosztás, ami nem engedi kifejlődni a személyiséget minden dimenziójában. Ez késlelteti az érési folyamat bizonyos elemeit, ami nagyon megnehezíti az egymásról való leválást. Gyakran még ennél is komplikáltabbá válik a helyzet: az ikerpár domináns tagja harmonikusan fejlődik, és elérkezettnek látja az időt, hogy testvérénél messzebbre is nézzen, ami a másikban görcsös félelmet válthat ki.

Peti és Palkó kétpetéjű ikrek. Palkónál az anyaméhben súlyos szívfejlődési rendellenességet diagnosztizáltak. Megszületése után azonnal műteni kellett, már a mentőautóban kétszer is újraélesztették. A műtét százszázalékosan sikerült, kétéves korára behozta szomatikus lemaradását, sőt kifejezetten erős kisfiú vált belőle. A közös óvodai csoportban Peti nagyon népszerű volt, kívánságára a társak hajlandóak voltak Palkót is bevenni a játékba. Palkó azonban saját rajongói tábort szeretett volna. A kedves és népszerű Peti mellett, úgy érezte, neki csak a testi fölénye az, amit ebbe a versenybe hatékonyan bevethet, de az ellenkező hatást érte el vele és néha még a „bezzeg a Peti” mondatok is elhangzottak. Következő próbálkozása az volt, hogy spontán megtanult olvasni. „Könyvmolyként” sikerült elkápráztatnia a felnőtteket, de barátai nem akadtak, Petivel való kapcsolata egyre romlott. Az iskolában két külön osztályba kerültek. Az első év első fele nagyon keserves volt számára, de ma már több barátot is meg tud nevezni, társai beválogatják a focicsapatba.

A rugalmas iskolakezdés miatt az a helyzet is előállhat, hogy évhalasztás miatt a fiatalabb testvér beéri bátyját vagy nővérét, és a két gyerek ugyanabban az évben kezdi az iskolát. Tudok példát arra is, amikor ez nem okozott gondot, de véleményem szerint egészségesebb, ha a gyermek és az iskola párbeszédében nincs közvetítő. Nagyon fontos a szocializáció szempontjából, hogy az számítson hitelesnek, ahogyan ő éli meg a dolgokat, és amikor ezt a gyermek megjeleníti a szülei felé, ne legyen egy azzal vetélkedő másik szempont. Bizonyos esetekben ugyanis nem az a meghatározó, hogyan volt igazán, hanem hogy ő hogyan érezte magát abban a helyzetben. Amennyiben ez gyakran megkérdőjeleződik, az egyén a saját érzéseiről képtelen lesz beazonosítható képet kapni.

Azoknak a helyzeteknek a helyes kezelése már ritkán okoz gondot, amikor nagyobb korkülönbséggel, de ugyanabba az intézménybe, esetleg ugyanahhoz a pedagógushoz kerülnek a testvérek. A jó pedagógus tudatosan próbálja elkerülni a veszélyt, hogy kimondva, kimondatlanul összehasonlítsa a két gyereket. Azonban az talán még kevésbé ismert, hogy a gyerekektől nem lehet számon kérni testvérük viselkedését, tanulmányi eredményeit, vagy a szülők felé üzenőfalként használni őket.

Az ötödikes Blanka nagyon megbotránkozott korábbi tanítónője viselkedésén, aki behívta őt másodikos öccse osztályába, bebizonyítani, milyen akadozva olvas a kisfiú. A bizonyítás eredménye két zokogó gyermek lett.

A család sem jár el helyesen, ha az idősebb testvérre kontrolláló szerepet erőltet vagy a kisebbik érdekeinek képviseletével terheli. Természetesen az csak jó, ha a gyerekek spontán módon meglátogatják egymást, de az már nem helyes, ha a kicsi állandóan ott lóg idősebb testvére nyakán, vagy a nagyobb mindig ráncba akarja szedni fiatalabb testvérét.

Panna nagyon jó nővérként akart viselkedni, ezért minden szünetben belátogatott öccse elsős osztályába. Misi az első alkalmakkor még megörült nővérének, de később egyre jobban zavarta a dolog. Nem beszélgethetett, barátkozhatott szabadon az osztálytársaival, Panna gyakori jelenléte megzavarta osztálybeli státusának kialakításában.

Eleink már régen felfedezték, hogy nagyon sok pedagógiai előny származik abból, ha egy család és egy oktatási intézmény generációkon keresztül kapcsolatban van egymással. Az alma máter és a család között olyan bizalmi tőke alakulhatott ki, ami az éppen felnövekvő generáció számára a legnagyobb biztonságot adhatta. Amikor tiszta lappal kezdhetett az új belépő, meggyőződhetett arról, itt csak az számít, ő mit kezd a helyzetével, hogyan és mit akar magából bemutatni. Felmenői erényei, tévedései nem fogják az ő vállát nyomni, de a hely szelleme már a családi krónikákból jól ismert számára.

(A cikk megjelent a Képmás magazin 2010. szeptemberi számában.)