Családháló

Kezdőoldal Háttér Testvérháború a gyerekszobában

Testvérháború a gyerekszobában

Még a legjobb testvérek is „ölik” egymást néha. Mit tehetünk, szülőként, ha dúl a testvérháború, mikor avatkozzunk közbe?

Írta: Paulik András,

Még a legjobb testvérek is „ölik” egymást néha. Mit tehetünk, szülőként, ha dúl a testvérháború, mikor avatkozzunk közbe?


A család mindennapjait igencsak meg tudja keseríteni a testvérek állandó civakodása, a visításokkal fűszerezett veszekedés, a parttalan viták, vissza-visszatérő, megoldhatatlannak tűnő helyzetek. Az egyik pillanatról a másikra fellobbanó konfliktusokat nehéz kordában tartani, de egy kis odafigyeléssel, és néhány szabály bevezetésével sikerülni fog!

De miért?

Ismerős helyzet, hogy mire beülünk reggel a kocsiba, a két gyerek hátul már püföli egymást? Ilyenkor sokunk szájából elhangzik a költői kérdés, miért veszekedtek már megint? Pedig elég lenne csak visszagondolni a saját gyerekkorunkra, a testvérünkkel megvívott harcainkra, hogy eszünkbe jusson, hogy most sem történik más, mint az, hogy a gyerkőcök küzdenek a szeretetért, a figyelemért, a családban elfoglalt pozíciójukért. A veszekedéseknek rengeteg kiváltó oka lehet, de a két leggyakoribb a testvérféltékenység és a szülői figyelem felkeltése. Mi szülők, bármennyire is figyelünk arra, hogy egyformán bánjunk gyermekeinkkel, mégis teljesen természetes, hogy a testvérek riválisnak is tekintik egymást. A nagyobbiknak fájdalmas dolog szembesülni azzal, hogy testvére születésével visszavonhatatlanul véget ért az biztonságos és állandónak hitt helyzet, hogy csak körülötte forog a világ. Ezek az érzések agressziót válthatnak ki belőle, melyhez nehéz elfogadható kifejezésmódot találnia. Az agresszió egyébként a szülői figyelemfelkeltés legjobb eszköze, a gyerekek tapasztalatból tudják, hogy a felnőttek erre mindig odafigyelnek. Ha így nézzük, a veszekedés, vitatkozás, verekedés egyfajta módja az agresszív késztetésektől való megszabadulásnak.

A bele nem szólás művészete

Szülőként nagyon nehéz megállni, hogy, ne avatkozzunk bele a testvér-csetepatékba. Pedig a gyerekpszichológiával foglalkozó szakkönyvek óva intenek bennünket ettől. Azt javasolják, csak végszükség esetén avatkozunk be a testvérháborúba! Hogy miért? Mert egyrészt gyermekeink olyan fontos készségeket tanulnak meg ezekben a helyzetekben, amiket jól tudnak majd alkalmazni más társas helyzetekben. Megtapasztalják, milyen megharcolni valamiért, átélik, hogy milyen az, amikor érvényesíteni tudják az akaratukat, és azt is, hogyan kell elfogadni azt, hogy nem mindig úgy van, ahogyan ő szeretné. A testvérek sokféle tapasztalattal gazdagodhatnak az egymással folytatott harc során! Emellett, a látszólagos állandó háború mellett, alakul, fejlődik a testvérkapcsolat. Ezt szülőként leginkább akkor tudnánk megtapasztalni, ha olyankor látnánk őket, amikor olyan helyzetben tevékenykednek együtt, amikor nincs a közelben igazságtevő, akinek a figyelméért meg kell harcolni.

A megelőzés az egyik megoldás

Ne csak akkor foglalkozzunk a konfliktus témával, amikor épp áll a bál! Szülőként akkor tehetjük a legtöbbet, amikor épp nincs veszekedés, és higgadt fejjel tudunk a megelőzéssel foglalkozni. Ahogy már említettük, a civakodások hátterében gyakran a testvérféltékenység áll. Ezért „békeidőszakban” figyeljünk arra, hogy a gyerekeket külön-külön is biztosítjuk arról, hogy mennyire fontosak nekünk. Ha megoldható, szervezzünk külön programokat, amikor csak az egyik gyerekre irányul az összes figyelmünk. A családi beszélgetések során legyen téma a testvéri kapcsolat. Meséljünk a saját gyermekkori élményeinkről, arról hogyan viselkedtünk mi a testvérünkkel. Ha nincs testvérünk, meséljünk arról, miért vágytunk annak idején testvérre? És ne felejtsük el, hogy a gyermekeink a konfliktusok kezelését is úgy sajátítják el, hogy lemásolják, amit a környezetükben látnak. Ha szülőként mi is hajlamosak vagyunk az agresszív viselkedésre, vagy kiabálunk, fenékre ütünk a fegyelmezés során, ne lepődjünk meg, ha ugyanezt viszontlátjuk a gyerekeinken. Akármennyire is mérgesek vagyunk, érdemes elszámolnunk tízig, és csak utána átgondoltan viselkedni, hadd lásson pozitív példát a gyerek.

 5 szabály a csendes gyerekszobáért

Ha mégsem sikerült megelőzni a konfliktusokat, akkor próbáljuk keretek között tartani azzal, hogy felállítunk egy szabályrendszert. A gyerekeknek szükségük van szabályokra, mert ezek nyújtanak nekik kapaszkodót a hétköznapokban, ezek segítenek nekik eldönteni, mit tehetnek és mit nem, illetve ezek segítségével érzik magukat biztonságban. Egy családi kupaktanács keretében mi magunk is meghatározhatjuk a testvérviták főbb szabályait. Ha a gyerkőcöket bevonva alkotjuk meg a szabályokat, akkor ők még fontosabbnak érzik majd, hogy betartsák azokat. Álljon itt most példaként a mi öt szabályunk (ami persze szabadon átszabható a saját családunkra).

1.       Nincs erőszak! – A gyerekeknek el kell magyaráznunk, hogy még a vita hevében sem szabad megrúgni, megütni, megcsípni a másikat! A testi sértés, a szándékos fájdalomokozás éretlen konfliktusmegoldásra utal. Hozzuk fel példának, hogy mi szülők sem bántjuk egymást, ha eltérő a véleményünk.

2.       Fejezd ki az érzelmeidet! – Mondjuk el a gyerekeknek, hogy ha valami nem tetszik nekik egy szituációban, adjanak hangot az érzelmeiknek! Mondják el őszintén, mit szeretnének. Ne rögtön kiabáljanak rá a másikra, hanem magyarázzák el testvérűknek, hogy mit akarnak.

3.       Legyél türelmes! – Több vita abból adódik, hogy a kisebb testvér próbálja elvenni a nagyobb játékát. Ilyen esetekben a nagy testvérnek meg kell próbálni türelmesnek lenni. Mivel azonban ez egy felnőtt számára is sokszor nehéz feladat, kérjük meg, hogy ilyen esetekben szóljon az egyik szülőnek, aki megpróbálja elterelni a kicsi figyelmét egy másik játékkal.

4.       Találjatok kompromisszumot! – Sokszor előfordul, hogy a testvérek olyasmin veszekednek, amire szinte lehetetlen jó megoldást találni. Ilyenkor javasoljuk nekik, hogy kössenek kompromisszumot, melynek során mindkettő enged egy kicsit az álláspontjából.

5.       Tudd, hogy mikor van a vége! – Jó, ha a veszekedés vagy vita végét szavakkal, vagy akár mozdulatokkal is lezárják a testvérek. Ez lehet egy fél mondat (pl.: Már nem haragszom rád…), egy ölelés vagy egy puszi. Ez segít túllépni a konfliktuson, és megerősíti az egymás iránti érzelmeiket.

Gary Chapman: Egymásra hangolva, Harmat, 2003.
     Virginia Satir: A család együttélésének művészete, Coincidencia Kft., 1999
.

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Miért járjunk múzeumba családdal, gyerekekkel?

Négy gyermekem van, mindegyikkel járunk múzeumba. Nem egyformán szeretik, de a maga módján mindegyik érdeklődik iránta. Olyan helyeket gyűjtöttünk össze,...

Close