Tetkót kérek szülinapra!
Természetes, hogy a gyerekek utánozni akarják a felnőtteket, viselkedésben, öltözködésben, szokásokban. Miért a tetkó lenne ez alól kivétel? Ti hogyan reagálnátok arra, ha tizenegynehány éves gyereketek a szülinapjára tetoválást kérne?
Természetes, hogy a gyerekek utánozni akarják a felnőtteket, viselkedésben, öltözködésben, szokásokban. Miért a tetkó lenne ez alól kivétel? Ti hogyan reagálnátok arra, ha tizenegynehány éves gyereketek a szülinapjára tetoválást kérne?
Néhány év alatt vált a börtönök és alvilági figurák kihelyezett gondolatait megjelenítő szubkultúrából közkedvelt, sőt, szinte már kötelező önkifejezési formává a tetoválás. A felkaron díszelgő „Mari szeretlek” vagy az ujjakon olvasható „Üss!” feliratot művészi alkotások váltották fel. Mivel a focisták, művészek, celebek jól látható helyeken kezdték el viselni a testdíszeket, hamar divattá vált. Éltes korú családanyák, tini lányok és izmos vagy kevésbé kigyúrt férfiak varratnak magukra mintákat. Mint mindenben, itt is nagy különbségek vannak ízlésben, kivitelben, a közlendő tartalmában.
A korhatár egyre lejjebb tolódik az élet számos területén, de a tetoválással kapcsolatban határozott szülői állásfoglalásra van szükség: mivel ez a díszítés nem vagy csak részben tüntethető el, mindenképpen hagyjuk meg a nagykorúaknak. Addig próbáljunk meg egyéb, más formákat találni az egyéniség kifejezésére, ebben a szülő is lehet partner. Nem a piercingek sokaságára gondolok, de fülbevalók, ékszerek saját készítésű vagy díszítésű ruhák, színpompás, mintás körmök, kimosható hajfesték – ezek még visszavonható, meggondolható, ugyanakkor különleges, feltűnő jelzések a környezet számára.
A börtönök elítéltjeinek jellemző ismertetőjelei a különböző elmosódott, halvány tetoválások, amelyek külön szubkultúrát jelentenek már több mint egy évszázad óta.
A börtöntetoválások pontos eredete nem ismert, valószínűleg a világ körül hajózó matrózok hozták divatba a sajátos szimbolikával bíró mintázatokat. A tetoválások börtönökben történő elterjedésének okai meglehetősen prózaiak: az unalom elűzését illetve a bűnelkövetői csoport megjelölését szolgálják. Mivel a börtönök területén nincs lehetőség profi tetováló gép használatára, tintával vagy a cipőtalp esetleg a fogkefe megolvasztásával jutnak a rabok festékanyaghoz, amit egyszerű tűvel juttatnak be a bőr alá.
A szabadságvesztés időtartama egyenesen arányos a tetoválások mennyiségével és elhelyezkedésük feltűnőségével. Jellemzően a felsőkar, mellkas, alkar kerül elsőként „díszítésre”, később a kézfej és akár az arc is. Leggyakoribbak a kézírást idéző névfeliratok, anyák és szeretők nevei, de jellemző motívum még a kereszt, a francia kártya négy színe, a pókháló, a halálfej stb. Mindnek külön jelentése van, amik általában közömbösek, olykor azonban fenyegetés a társak számára: a könnycsepp a szem sarkában az emberölésre, az ujjakra varrt gyűrűk valamely befolyásos bűnbandához tartozásra utalnak.
Nemrég beszélgettem egy fiatal lánnyal, akinek mindkét alkarján sorakoztak a feliratok, képek. Kicsit zavarban voltam, mert nem tudtam, örül-e annak, hogy bámulom a karját, de máshogy nem tudtam elolvasni az angol feliratot, ami úgy nézett ki, mintha írógéppel készült volna. Vikivel aztán hosszasan diskuráltunk arról, mi és mikor került rá.
„Szerintem mindenki azért rakat magára tetoválást, hogy azzal közöljön valamit, és örül annak, ha megnézik. Érettségi után varrták rám az első tetkót, tulajdonképpen azért, mert többször is megálmodtam, hogy ott volt a kezemen. Az egyik után jön a másik, jó előre eltervezem, hogy mit szeretnék még magamon látni, és, hogy az hova kerüljön. A tesóm 16 éves volt, amikor mondta, hogy ő is varratni akar, de mondtam neki, hogy eszébe ne jusson, várjon még. Már csak azért is, mert időt kell hagyni, sokat tervezgetni, gondolkodni azon, hogy milyen formát akarok, ha többet is tervezek, akkor azok hogy fognak kinézni egymás mellett, hogy férnek majd el. Egy olyan tetkóm van, amit már megbántam, stílusában, jellegében nem illik a többi közé, de eltüntetni nem lehet, és mivel piros tintával készült, nem lehet bármilyen színnel elfedni és újat csinálni belőle. Ezen most egyeztetünk a tetoválómmal, keressük a legjobb megoldást.”
Hogyan csináld (és miért ne)?
1. Találd ki! Inspirálódj, gyönyörű tetoválásokat lehet ma már látni a neten. Böngéssz, rajzolj, legyél igényes! Szánj rá időt, még egy kis tetkó is nagy döntés.
2. Hamar kiszúrható, ha nem passzol hozzád, rád a tetoválás, ha kényelmetlenül érzed magad tőle. Minta, szín, hely és méret: van, aki évekig keresi az „igazit” – megéri! Gondold át, mit jelent neked a tetoválás, mit akarsz vele kifejezni, miért oda-ezt-így?
3. Ha biztos vagy benne, ha szép, ha tényleg te vagy, akkor hajrá! Viszont akkor ne sajnáld a fáradtságot olyan szakembert, művészt keríteni, aki meg is tudja valósítani, amit elképzeltél.
4. Ha passzol, az vagány.
5. (Általában) egy életre szól – sokat változol, ez viszont marad. Milyen érzés elképzelni, hogy anyaként/apaként tetoválásod lesz? Milyen karriert képzelsz magadnak, abba belefér?
Jó köztes út a felszívódó tintás verzió, jusson eszedbe hogy létezik, ha kicsit is bizonytalankodsz (vagy ha csak szabadságvágyból, lázadásból, haverokkal felindulásból csinálod).
6. Ha mégsem volt jó ötlet: a tetkót eltűntetni drága, sokszorosa a felfestésnek. Fáj, és hegek maradnak utána, tehát teljesen meg nem történtté tenni nem lehet. (Habár, lehet, hogy teljesen nem is muszáj elfelejteni azt a valakit, aki felrakatta?…)
7. Lehet, hogy megéred majd az idős kort, próbáld meg elképzelni a megereszkedett bőrödet – akkor is jól fog kinézni a minta?
