Ti hogyan véditek meg a gyerekeiteket?

Kivételesen nem a TV vagy az internet veszélyeiről lesz szó, hanem a hétköznapi konfliktusokról. Nem a gyerekek közötti súrlódásokra gondolok, hanem azokra, amelyek idegen, vagy ismerős felnőttekkel adódnak. Amelyek a játszótéren, a járműveken, a boltban, az utcán leselkednek ránk. Amibe ártatlanul belekeveredünk, mert belénk kötnek, provokálnak minket. Biztos mindannyian rengeteg példát tudnátok sorolni, így én is.

Minap egy számunkra vadidegen szülő a fülem hallatára duruzsolta 5 éves gyereke fülébe, hogy az én 4 éves gyerekem nem tud rajzolni, mert az anyja (én) nem tanította meg. Nem hittem a fülemnek és ezt a tudtára is adtam. Gyerekem hallotta a konfliktust és persze sírva fakadt. Elgondolkoztam: hogyan magyarázom meg neki, hogy miért mondta a néni, hogy ő nem tud rajzolni, és miért lett mérges anya? Igazam volt, hogy szóváltásba keveredtem a gyerekem érdekében? Inkább úgy kellett volna tennem, mintha meg sem hallottam volna? 

A homokozóban egy 3 éves kislány homokvárat épített, anyukája mellette ült. Odament egy másik, korabeli kislány, aki játékból, dacból, ki tudja: belerúgott a várba. Az ő anyukája szintén a homokozó szélén ült, és egy hang nélkül nézte végig, hogy a várépítő kislány anyukája az ő gyerekének mondogatja, hogy “gyerünk, most már rombold szét az egészet!”, és meg is csináltatta vele. A totális megszégyenítés volt a célja? Igaza volt az anyukának, hogy nem védte meg a gyerekét, és hagyta, hogy egy másik szülő tegyen igazságot? Igaza volt a másik anyukának, aki megszégyenített egy 3 éves gyereket?