Tilos a gyereket előre ültetni, pedig biztonságosabb

Tudták, hogy a nagyobb, már nem bébihordozóban utazó gyereket ülésben is tilos az első ülésre, menetirány szerint bekötni? Mert én nem, rendszeresen szoktam a leghátra tolt anyósülésbe kötni gyerekülést, és valamelyik kölykök oda ültetni.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2014. április 11. Szaurella

Tudták, hogy a nagyobb, már nem bébihordozóban utazó gyereket ülésben is tilos az első ülésre, menetirány szerint bekötni? Mert én nem, rendszeresen szoktam a leghátra tolt anyósülésbe kötni gyerekülést, és valamelyik kölykök oda ültetni. Sokkal praktikusabb ez az elrendezés, ha két embert kell magunkkal vinnünk – a két ülés közé hátra az én autómban maximum egy 120 centis kínai gumilány fér be. De jól jön ez a felállás akkor is, ha nagyon sok a cucc, a hátsó ülés felét így le tudom hajtani.


Hát, mostantól fogva legalább tudom, hogy tilosban járok, 150 centi alatti gyereket akkor sem köthetek be előre, ha van ülése. De nem csak ezt tudtam meg a K&H közleményéből, ami ma reggel landolt nálunk, hanem azt is, hogy a német baleseti statisztikák szerint ez a KRESZ szabályt sürgősen felül kéne vizsgálni, ugyanis azt találták a németek, hogy a gyerekek lényegesen nagyobb veszélyben vannak hátul, mint elől.

Régóta vitatkoznak azon a szakemberek, hol biztonságosabb autóban a gyerekeket szállítani, elől vagy hátul. Az autóipar fejlődésével egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a gyártók is a biztonságra, emellett a KRESZ is egyre szigorodik. Gondoljunk csak arra, hogy például Magyarországon 2002 előtt nem volt kötelező a hátsó biztonsági öv használata, és csak 2007 óta él az a szabály, mely szerint 150 centis testmagasság alatt minden gyereket gyerekülésben kell szállítani, életkortól függetlenül.