Titkos mérföldkövek a babafejlődésben

A közismert, nagyobb fejlődési lépcsők mellett, amelyekre a védőnő is rendszeresen rákérdez, van néhány kisebb, szinte észrevehetetlen fejlődési állomás is, amelyek legalább akkora örömmel és büszkeséggel tölthetnek el, ha figyelsz rájuk.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2014. április 22. Gyarmati Orsolya

A közismert, nagyobb fejlődési lépcsők mellett, amelyekre a védőnő is rendszeresen rákérdez, van néhány kisebb, szinte észrevehetetlen fejlődési állomás is, amelyek legalább akkora örömmel és büszkeséggel tölthetnek el, ha figyelsz rájuk.


Egész biztosan megjegyzed a napot, amikor kisbabád először rád mosolyog, amikor életében először átfordul, vagy kapaszkodás nélkül tesz meg néhány lépést. Ezeket nem árt, ha fel is írod, mert a későbbiekben szükség lehet rá, például az iskolaérettségi vizsgálatnál is. Ha később esetleg nem is tudod pontosan visszaidézni majd, mikor történt, azt sosem fogod elfelejteni, hogyan.

Végre tisztán lát

Bár élete első percétől kezdve reagál a hangodra, az illatodra, és nagyon hamar megkülönböztet téged a többi embertől, az arcodat körülbelül három hónapos koráig nem ismeri fel egészen pontosan. Eddig tart ugyanis, amíg a látásélessége kialakul. Ezzel egy időben kezd határozottabban ragaszkodni a számára ismerős személyekhez. Ha korábban nyugodtan elvolt szinte bárkinél, mostanra válogatni kezd.

Kismama-tipp:

A ritkán látott rokonokról készíthetsz nagyobb méretű fényképet, és kiteheted jól látható helyre, például a pelenkázó fölé, esetleg laminálva a kezébe is adhatod, hogy játsszon vele. Az nem biztos, hogy az illető egyértelműen szimpatikusabbá válik ettől kisbabád szemében, de mindenképpen ismerősnek fog tűnni, mikor legközelebb találkoznak.

Felismeri magát

A tükör hamar a babád kedvencévé válhat, mert egy igen szimpatikus valaki nagyon kedves dolgokat művel benne – de az még jó sokáig eltart, amíg rájön, hogy az az igen szimpatikus valaki saját maga. Segítheted a felismerést (és nem mellesleg addig is remek szórakozás), ha mindenféle grimaszokat vágsz a tükörbe, és várod, hogy ő is utánozza.

Kismama-tipp:

Ha grimaszolás közben azt is elmondod, a grimaszod milyen érzelmet közvetít, vagyis milyen képet vágsz: szomorú, vidám, mérges, ijedt, huncut az arcod, akkor segíted őt abban is, hogy később könnyebben felismerje a saját és mások érzéseit.

Tudja, mit akar

Körülbelül féléves korától a baba határozottan kifejezi, ha egy tárgy felkelti az érdeklődését. Kezdetben merőn nézni kezdi, és általában jellegzetes nyafogó hangot ad hozzá, amíg el nem éri, vagy meg nem kapja. A következő fél év során tanul meg rámutogatni a tárgyakra, és ezalatt ismeri fel azt is, hogy tudatosan kérheti a kiszemelt zsákmány (például asztalon fekvő kiskanál) megszerzéséhez a felnőtt segítségét.

Kismama-tipp:

Ha felismered, hogy a pici “segítséget kér”, hogy megszerezzen valamit, kérdezz rá erre, mielőtt odaadnád neki. Például: kéred a kanalat? Ezzel egyszerre fejleszted a kommunikációs készségét és a szókincsét is.