Tízéves a Lea Otthon

A Székesfehérvári Egyházmegye fenntartásában működő Lea Otthon krízisbe került fiatal nőknek és gyermekeiknek nyújt segítséget 2005-ben történt alapításától kezdve.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
anyaotthon
2015. március 26. Paulik András

A Székesfehérvári Egyházmegye fenntartásában működő Lea Otthon krízisbe került fiatal nőknek és gyermekeiknek nyújt segítséget 2005-ben történt alapításától kezdve. A jubileumi ünnepséget március 13-án tartották.


Tízéves fennállását ünnepelte az Érden működő Lea Otthon, mely 2008-ban került a Székesfehérvári Egyházmegye fenntartásába.

Az otthon célja, hogy segítséget nyújtson a gyermekvállalás időszakában krízisbe került fiatal nőknek és gyermekeiknek, hogy a babák megszülethessenek és lehetőség szerint édesanyjukkal nőjenek fel. Az anyák legtöbb esetben azért kerülnek az otthonba, mert nincs hol lakniuk: vagy korábban is hajléktalanok voltak, vagy gyerekfogadásra nem alkalmas (például fűtés, víz nélküli) helyen éltek, vagy éppen elveszítették lakhatásukat, vagy bántalmazó párjuktól menekültek.

Az otthon segít nekik abban, hogy megtanuljanak gyermekükről gondoskodni, nyelvet tanulhatnak, szakképzést szerezhetnek.

Évente körülbelül 14 ezer anya szül gyermeket a 16–24 éves korosztályban. A fiatal anyák jelentős része halmozottan hátrányos helyzetű: gyakran családból kitaszított, gyermeküket egyedül nevelő nők, alacsony iskolai végzettséggel, szakképesítés, gyakorlat nélkül, rossz szociális és anyagi helyzetben  – olvasható a Lea Otthon honlapján.