Több mint 600 ezer diák ingyen kap tankönyvet

Az idén bevezetett tankönyvreform egyik legfontosabb célja, hogy néhány éven belül minden általános iskolás diák ingyenesen jusson hozzá a tankönyvekhez. Ez a következő években felmenő rendszerben valósul meg. Ebben a tanévben már több mint 600 ezer diáknak – az első évfolyamosoknak és a rászorulóknak – jár az ingyen tankönyv - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2013. augusztus 04. Gyarmati Orsolya

Az idén bevezetett tankönyvreform egyik legfontosabb célja, hogy néhány éven belül minden általános iskolás diák ingyenesen jusson hozzá a tankönyvekhez. Ez a következő években felmenő rendszerben valósul meg. Ebben a tanévben már több mint 600 ezer diáknak – az első évfolyamosoknak és a rászorulóknak – jár az ingyen tankönyv – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.


A fennmaradó mintegy félmillió fizetős diák készpénzzel, átutalással, illetve a munkáltatótól igényelhető iskolakezdési cafeteria utalvánnyal is kiegyenlítheti a tankönyves díjbekérőt. A tankönyvcsekk befizetési határideje augusztus 15-re módosult. A határidő lejárta után is lehetőség van kifizetni a tankönyvek ellenértékét, ebben az esetben a befizetés tényét a tankönyvek átvételekor, az iskola felé kell igazolni.

Az idei tanévtől lényeges újdonság, hogy Könyvtárellátó Nonprofit Kft a terjesztési jutalékából a működési költségek után fennmaradó összeget az iskolák kapják meg könyvtáraik fejlesztésére.