Több mint félmillió kisdiák jut rendszeresen gyümölcshöz

A Nemzeti Iskolagyümölcs-program része az Európai Iskolagyümölcs-programnak, mely a gyerekek helyes táplálkozási szokásait alakítja.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
iskola
2014. március 01. Gyarmati Orsolya

A Nemzeti Iskolagyümölcs-program része az Európai Iskolagyümölcs-programnak, mely a gyerekek helyes táplálkozási szokásait alakítja.


A Nemzeti Iskolagyümölcs-program keretében a Kormány 2010 óta 500 millió forintról 1200 millió forintra emelte a költségvetés hozzájárulását, amely lehetővé tette, hogy a tanév során a kezdeti 277 ezer gyermek helyett mára már 538 ezer gyermek kapjon heti legalább két alkalommal, legalább kétféle gyümölcsöt. Így ma már a program keretében több mint 45 millió adag gyümölcs és gyümölcslé kerül kiosztásra az iskolákban.

A Nemzeti Iskolagyümölcs-program része az Európai Iskolagyümölcs-programnak, melynek célja, hogy hosszú távon szerepet vállaljon a gyerekek helyes táplálkozási szokásainak kialakításában. A programhoz összesen 25 EU-tagállam csatlakozott, köztük hazánk is öt éve, így Magyarországon ma már több mint fél millió kisdiák jut rendszeresen gyümölcshöz az iskolában.

2009-ben az Európai Közösség a gyermekéhezés illetve az egészségtelen táplálkozás okozta elhízás felszámolására indította útjára az iskolagyümölcs-programot, mely kettős célt szolgál: megismertetni és megszerettetni a gyerekekkel a zöldségeket és gyümölcsöket, illetve megakadályozni az elhízást azáltal, hogy az egészségtelen élelmiszerek helyett az egészséges tápanyagok fogyasztására ösztönözi őket.