Történelmi csapás az abortuszlobbira!

A mai napon hosszas vita után leszavazta az Európai Parlament a portugál képviselőnő által benyújtott Szexuális és Reproduktív Egészség és Jogok című jelentéstervezetét. Szimbolikus győzelem mindez a demokrácia, gyermekek és az életvédelem terén.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2013. december 10. bencze.aron

A mai napon hosszas vita után leszavazta az Európai Parlament a portugál képviselőnő által benyújtott Szexuális és Reproduktív Egészség és Jogok című jelentéstervezetét. Szimbolikus győzelem mindez a demokrácia, gyermekek és az életvédelem terén.


Az Európai Parlament többsége elutasította a jelentést (334 mellette, 327 ellene és 35 tartózkodott), történelmi csapást mérve az abortuszlobbi és a mögöttük álló döntéshozókra, akik olajozott gépezettel, hatalmas EU költségvetéssel hatnak a politikai környezetre. Általában az ehhez hasonló nem kötelező érvényű jelentések rögtön átmennek a plenáris ülések szavazásain, akkor is, ha olyan szélsőséges gondolatokat tartalmaznak, melyek a szubszidiaritás elvét tiporják, az EU jogszabályaival ellentétes nem létező “abortusz jogot” szeretnék előmozdítani, vagy a szülői jogok és a lelkiismereti szabadság ellen szólnak. Mindez a “nők egészsége” köpenyével borítva, ki is szavazhatna ellene?

Ezúttal mégis másképp történtek a dolgok: Európa polgárai nem hajtják fejüket tovább egy olyan igába, mely alapvető meggyőződésükkel szemben áll: a szülők nem hagyják, hogy gyermekük első számú nevelő pozíciójábál kiszorítsák őket, akik gyermeküknek szeretet és megfelelő nevelést szeretnének adni, nem pedig aggresszív és helytelen szexuális nevelést és fogamzásgátlókat. Európa polgárai azt kívánják, hogy az Európai Parlament tisztelje a demokráciát és az EU jogszabályalkotási határait. Az orvosok és nővérek nem szeretnék, ha akartuk ellenére abortszokat kellene végezniük.

A hangjukat hallatták – mégpedig hangosan. Egy december 3-i jelentés szerint az EP képviselők 80 000 e-mailt kaptak a szavazópolgároktól az Estrela-jelentés ellen tiltakozva. A mai szavazásig erőteljes mozgósításnak köszönhetően ez a szám a 100 000-et is túlléphette. A vita felerősödött a szociális média csatornáin: a Facebookon és a Twitteren keresztül. Az ad hoc “Estrela No – Respect Subsidiarity” facebook csoportot több mint 4.300-an lájkolták 72 óra leforgása alatt, melyről az EP képviselők is tudomást szereztek a szavazás előtt. Nagyjából 200 különböző nemzetiségű demonstráló, köztük több fiatal család, jelent meg Strasburgban az Európai Parlament épülete előtti demonstráción, “Estrela NO” feliratokkal várva az érkező képviselőket.

Az erős alulról jövő ellenállás meghozta gyümölcsét az anyagilag jól támogatott abortuszpárti lobbicsoportokkal szemben.