Tudnivalók mimózalelkű gyerekek szüleinek

Ki ne tapasztalt volna olyat, hogy félreértett egy viccet a kisgyerek, és vérig sértődött, noha a szülőben vagy más családtagban nem volt a legkisebb rossz szándék sem. Máskor azon bántódik meg a csemete, hogy éppen akkor nem rá figyelnek, mikor nagyon szerette volna – lehet, hogy csak fél percig tartott az egész, de neki épp akkor nagyon kellett volna.

Felnőtt logikával nézve néha nehezen követhető, miért azon bántódik meg, amin, míg máskor egészen nagyvonalú, amikor egy felnőtt nem lenne az. Vannak érzékenyebb és kevésbé érzékeny gyerekek, de aligha kerülhető el anyaként és apaként az élmény: az ember néha akaratán kívül megsérti a csemetét.

A kisgyerek még nem tudja pontosan dekódolni a gúnyt. Érti és érzi, hogy az ember néha azért mond valamit a másiknak „viccelve”, hogy megbántsa őt, azaz, hogy emberek tudnak egymás kárára tréfálkozni. De hogy most épp ez történt-e, azt még pontatlanul olvassa le. A nagyobb gyereket és a felnőttet sokféle tudás segíti ebben, és ezek közül van, amit idő megtanulni. Segít minket a szociális normák ismerete, azaz megtanultuk, mi számít bántásnak, mi nem. Segít a hangsúly és hanghordozás: ezt a gyerekek is használják egymás ellen, de még nem olyan biztos mankó számukra, így előfordul, hogy a nagynéni a legkedvesebb hangsúllyal, mosolyogva jegyzi meg: „olyan vagy ezzel a virággal a hajadban, mint egy tavasztündér”, de ha a csemete épp nem olyan hangulatban van, hogy tavasztündér szeretne lenni, lehet, hogy sírásra görbülő szájjal fog kiviharzani.

Ide kapcsolódik a felnőttek számára rendelkezésre álló következő támpont: az empátia. Az ember nagyjából tudja, hogyha a másik ezt vagy azt mondta, ő kedvességnek szánta-e. Lehet, hogy nem tetszik, hogy épp ahhoz a színésznőhöz hasonlítanak az új ruhámban, de ha tudom, a másiknak ő a kedvence, nem fogok megsértődni. A gyerek a saját érzelmeiből indul ki: ha neki ellenszenves, ami elhangzott, akkor nem jut eszébe szétválasztani a saját érzését a másik szándékától.

És végül: a nagyobb gyerek és a felnőtt jó esetben, azaz ha egészségesen kötődik a szeretteihez, bízik benne, hogy akivel érzelmi kapcsolata van, az nyilván nem akarta bántani, még ha elsőre furcsán is hangzik, amit mondott. A gyerek inkább él a pillanatban, nem töpreng azon, hogy „de hiszen nagyinak én vagyok a kedvenc unokája, akkor biztos csak félreértem, hogy bántó szándékkal szólt hozzám”.