Túl nyitott és túl zárt családok, és az arany középút

A pszichológusok régóta tudják, hogy a családot nem lehet úgy tekinteni, mint pusztán csak néhány ember csoportját: a család sajátos rendszer, ami több, mint az „elemek”, a családtagok összessége. Leírható a rendszerek különféle tulajdonságaival, például, hogy mennyire zártak vagy nyitottak.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
család
2016. október 15. Vajda Boglárka

A pszichológusok régóta tudják, hogy a családot nem lehet úgy tekinteni, mint pusztán csak néhány ember csoportját: a család sajátos rendszer, ami több, mint az „elemek”, a családtagok összessége. Leírható a rendszerek különféle tulajdonságaival, például, hogy mennyire zártak vagy nyitottak.


Zárt család az, amelyik ragaszkodik a saját elképzeléseihez, külső impulzusokat, ötleteket nem fogad be. Ha az ovis társ anyukája felveti, náluk valami másképp szokás, például nem kádban fürdetik a gyereket, hanem zuhanyozzák, vagy nem az esti alvás előtt van mese, hanem délután, akkor az automatikusan hülyeségnek minősül, vagy meg se hallják. Úgy jó, úgy van kőbe vésve, ahogy ők megszokták. Vendégek lehetőleg ne jöjjenek, ha jönnek, legfeljebb egy színházi előadást láthatnak a tökéletes családról, a normál, hétköznapi életbe aligha nyernek betekintést, a család a bizalmába aligha avatja be. Külső személyeket segítőként sem fogadnak szívesen, a babysitter puszta felvetése is szentségtörés: a gyereknek az anyja mellett a helye, de ha valaki segít, az csakis rokon lehet.

A nyíltság is túlzásba vihető. Ha olyan a lakás, mint egy átjáróház, ha nincsenek meghitt, közös pillanatok, amik csak a családéi, nincsenek biztonságot adó, ismerős szokások, akkor az otthonosság vész el. Fontos, hogy a két véglet között megtaláljuk azt a középutat, amiben senki sem sérül, ami mindenkinek a legnagyobb szabadságot adja.
 
 
A nyíltsággal, illetve zártsággal szoros összefüggésben van, mennyire rugalmas a család, mennyire képes változni, alkalmazkodni új helyzetekhez, például konfliktusokat rugalmasan kezelni. Bizonyos betegségekkel, például pszichoszomatikus zavarokkal küzdő gyerekeknél gyakran találták a kutatók, hogy a családok, amikben nevelkednek, az átlaghoz képest rugalmatlanabbak, merevebbek, zártabbak. A gyerek csak a tünetein keresztül tud kiáltani: valami itt nem jól működik!
 
Honnan vehetjük észre, hogyha nem vagyunk eléggé nyitottak? Például, ha fenyegetőnek éljük meg, ha valaki valamilyen változást szeretne eszközölni a szokásainkban, a rituálékban. Mondjuk eddig minden vasárnap a nagymamánál ebédeltünk, de most szeretne kirándulni a gyerek, és kihagyni a látogatást. Erre nem volt példa a megszületése óta, mi jöhet ezek után?! Esetleg, ha felmerül, idén karácsonykor ne hal legyen, hanem töltött káposzta. Ha erre kétségbe esünk, mert már gyerekkorunkban is hal volt, sőt, anyánk gyerekkorában is, akkor sejthető, hogy rugalmatlanul működik a család.