Túletetjük a gyerekeket!

A gyermekkori elhízás egyik oka, hogy túletetjük a kicsiket – állapították meg brit szakemberek. A gyermekek általában szükségleteiknek megfelelő mennyiségű élelmet fogyasztanak, minden további, szülői késztetésre lenyelt falat felesleges energia-bevitelt jelent - írja a Család.hu.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
egészségtelen
2016. július 28. Gyarmati Orsolya

A gyermekkori elhízás egyik oka, hogy túletetjük a kicsiket – állapították meg brit szakemberek. A gyermekek általában szükségleteiknek megfelelő mennyiségű élelmet fogyasztanak, minden további, szülői késztetésre lenyelt falat felesleges energia-bevitelt jelent – írja a Család.hu.


Az óvodás kor végéig a már önállóan étkező gyermekek a legkevésbé sem hajlamosak arra, hogy túlegyék magukat – a többségre az jellemző, hogy annyi ételt vesz magához, amennyire a szervezetének valóban szüksége van (leszámítva az édességet). Legalábbis abban az esetben, ha a szülő nem köti különböző feltételekhez, várható jutalmakhoz vagy büntetésekhez a kimért étel teljes elfogyasztását. Az “addig nem állsz fel az asztaltól…” kezdetű regulák tehát kifejezetten károsak lehetnek, nem csak lelkileg, de a fiatal testsúlyára nézve is. A brit Infant and Toddler Forum (ITF) nevű, a fiatalok táplálkozásával foglalkozó szaklap szerint az sem jó szülői taktika, hogy a tányérra csak azért kerül több étel, hátha a fiatal akkor kedvet kap a falatozáshoz. Úgy vélik, ez rossz mintát mutat, a gyerek ugyanis megszokja a látványt, illetve a túlzó mennyiséget, és kamaszként is a szükségesnél többet eszik majd, ami pedig már egyértelműen elhízáshoz vezet. Az ITF 1000 brit családot kérdezett ki a kicsik étkeztetéséről, és úgy találták, a válaszadók 79 százaléka több ételt ad gyermekének, mint amennyire életkora alapján szüksége lenne.

Az ITF a tudományos kutatásokat alapul véve meghatározta az adagok nagyságát is. A legtöbb szülő számára első látásra valószínűleg döbbenetesen kevésnek számít, hogy az egy és négy év közötti gyerekeknek nem szabadna a tányérjára tenni 5 evőkanálnál több tésztát vagy rizst. A krumplipürénél még ennél is kisebbek a porciók, ebédre négy kanál a maximum. Az amerikai filmekből megismert, és már idehaza is hatalmas választékban kínált kukoricapelyhekről úgy vélik, azok az étkezések közötti nassolásra teljességgel alkalmatlanok magas cukortartalmuk miatt. Ilyen okból legfeljebb heti rendszerességgel lehetne adni a reggelire “kitalált” ropogtatnivalóból. Kenyérből fél, legfeljebb egy szeletet érdemes a kicsik elé tenni, sült krumpliból pedig alkalmanként legfeljebb 4-8 darabot!