TV, a gyereknevelés ellensége, vagy megmentő?

A televízió az az eszköz, ami szinte minden háztartás része. Ha nem, annak vagy elvi oka van, mert a szülők szeretnék, ha nem tévézne a gyerek, vagy olyasfajta praktikus, hogy az Internet már sok funkciót átvett a TV-től. Mindenesetre az összes családban felmerül a kérdés, hogy a képernyő hogyan, mikortól lehet a gyerek életének a része, és mit okoz, ha túlzásba viszik. Egyes szülők szemében a televízió a legfőbb ellenség, másokéban a megmentő.

Sokat kutatták, hogyan hat a tévézés a gyerekre, de csak a vizsgálatok egy részéből lehet valós következtetéseket levonni arra nézve, mit okoz a TV. Merthogy az, hogy a sokat televíziózó csemeték közt több a túlsúlyos és a hiperaktív, és az erőszakos műsorokat néző porontyok agresszívebbek, valójában lehet fordított összefüggés is. Aki agresszív, előnyben részesítheti az erőszakos műsorokat, a túlsúlyos gyerekeknek valószínűleg kisebb a repertoárjuk az egészséges, aktív, számukra örömet jelentő tevékenységekből, aminek bizonyára a családi minták hiányossága az oka, így jobb híján mi mást tehetnének: odaülnek a TV elé.

A hiperaktivitásnak pedig jelentős biológiai meghatározói vannak, viszont tény, hogy a szülő számára nehezebb kezelni, lefoglalni egy hiperaktív gyereket, könnyen elképzelhető, hogy ezek a szülők sűrűbben választják megoldásként, hogy TV-vel kötik le a csemetét.

Hogy megmentőként miért tekint sok szülő a TV-re, aligha igényel magyarázatot: egy fárasztó munkanap után ki lehet kapcsolni vele a gyereket, és a szülő is pihenhet végre. Családi feszültségeket vagy az ürességet el lehet vele palástolni. Mindenki nézi a TV-t, nem derül ki, hogy nem tudnának miről beszélgetni, hogy nincs egy tevékenység, amit mindannyian élveznének, nem kell szólni a másikhoz, akire haragszik az ember.

Ki lehet vele kapcsolni a gyereket, de nem kapcsolódik ki a gyerek. Nagy különbség! Biztos mindenki ismeri az érzést, hogy fáradtan lerogyott a TV elé, nem talált semmi olyat, ami igazán érdekelte volna, mégis ott ragadt, nem bírt felállni, kapcsolgatta egy-két órát, majd sokkal kimerültebbnek érezte magát, mint mikor elkezdett „pihenni”.

A gyerek sem tud felállni, még ha nem is szólítja meg a műsor, ez a képernyő agyra gyakorolt hatásával magyarázható. A képernyő fényeinek, villódzó pontjainak látványa egyfajta „hipnotikus” állapotot hoz létre: nő a relaxált állapotra jellemző alfa aktivitás az agyban, csökken a béta hullámoké, ami az aktív, éber állapot jellemzője. Ebből a kellemes, elmerengő, de passzív állapotból nehezen zökkenti ki magát az ember, ezért olyan nehéz felállni a képernyő elől, míg egy unalmas könyvet egészen könnyen leteszünk.