Újra több gyerek született, mint korábban

Több gyermek született, a halálozások száma pedig mérséklődött az előző év azonos időszakához viszonyítva 2014 első tíz hónapjában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2014. december 22. Paulik András

Több gyermek született, a halálozások száma pedig mérséklődött az előző év azonos időszakához viszonyítva 2014 első tíz hónapjában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.


A KSH jelentésének előzetes adatai szerint 2014 első tíz hónapjában 76 048 gyermek született, 2,7 százalékkal több mint az előző év azonos időszakában. A regisztrált 103 409 halálozás 1,9 százalékos csökkenést jelent 2013. január-októberhez képest.

A természetes fogyás 27 361 fő volt, 3 977-tel kevesebb az egy évvel korábbinál.

Közölték: a születések száma nyolc hónapban emelkedett, februárban és októberben viszont valamivel kevesebb gyermek jött világra az egy évvel korábbihoz képest. A növekedés áprilisban (9,5 százalék) és júniusban (5,5 százalék) volt a legnagyobb. Összességében az év első tíz hónapjában született gyermekek száma 1979-cel, 2,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A halálozások száma nyolc hónapban kevesebb, májusban és szeptemberben viszont több volt, mint 2013 megfelelő időszakában. Különösen a júniusi visszaesés volt számottevő, amikor az egy évvel korábbihoz képest 6,5 százalékos csökkenést mértek. Az év első tíz hónapjában 1,9 százalékkal kevesebben hunytak el, ami az előző évhez viszonyítva 1998-cal kevesebb halálozásból adódott.

Kitértek arra is, hogy a házasságkötések száma az év első hat hónapjában folyamatosan felülmúlta az egy évvel korábbit, azonban a július-szeptemberi időszakban kismértékben, októberben jelentősen, 9,8 százalékkal elmaradt attól. A legnagyobb mértékű emelkedés februárban történt, amikor kimagaslóan, 21,1 százalékkal több házasságot regisztráltak az előző év azonos hónapjához képest. A 2014 első tíz hónapjában anyakönyvezett 34 758 házasságkötés 3,7 százalékkal haladta meg a tavalyi értéket, 1229-cel többen kötöttek házasságot.

Ezer lakosra 9,3 élve születés és 12,6 halálozás jutott. Az előbbi értéke 0,3 ezrelékponttal magasabb, az utóbbi 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb volt 2013. január-októberhez viszonyítva. Az év első tíz hónapjában ezer élve születésre 4,7 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,4 ezrelékpontos csökkenést jelentett az egy évvel korábbihoz képest. A házasságkötési arányszám 4,2 ezrelékes értéke 0,1 ezrelékponttal volt magasabb az előző év január-októberinél.

A halálozások száma mérséklődött, a születéseké emelkedett, ennek következtében a természetes fogyás üteme 3,8 ezrelékről 3,3 ezrelékre csökkent, ami a 2013. január-októberi 31 338-cal szemben 2014 első tíz hónapjában 27 361 főt jelentett – tartalmazza a KSH jelentése.