Utánozó majom – avagy hogyan tanul a gyerek?

A csúfolódás az utánozó majomról valójában teljesen érthetetlen, hiszen az utánzás az ember egyik legfontosabb tanulási módszere, főleg gyerekkorban.

Életünk első néhány évében a tudásunk legnagyobb részét utánzással sajátítjuk el. A tanulás az ember egyik legjellemzőbb képessége, és mindenképpen ez az – pontosabban az a rendkívül sokféle és hatékony tanulási képesség, amivel fajunk bír –, aminek a legtöbbet köszönhetjük.

Minden az utánzással kezdődik

Az egyedfejlődés során a tanulási módszerek közül elsőként az utánzás jelenik meg. Már a kicsi csecsemők is igyekeznek utánozni a felnőttek arckifejezéseit, és a felnőttben is mondhatni kódolva van, hogy grimaszoljon, nevessen a babára, eltúlzott szájmozgással, lassan mondja a szavakat, mintegy megkönnyítve ezzel az utánzást, ami ekkor még nem tudatos, és a baba nem képes arra sem, hogy a modellt és az utánzót (azaz saját magát) elkülönítse. Kb. 8 hónapos korától kezd tudatosan utánozni.

Az utánzás a szociális tanulás (a társas készségek elsajátítása) és a beszédtanulás alapja, és az első lépés ahhoz, hogy átvegyük a normákat, szokásokat, beilleszkedjünk a társadalomba, illetve hogy képesek legyünk megérteni, átérezni mások viselkedését és jelzéseit, mert az utánzás során a modell érzelmi megnyilvánulásait is átveszi az utánzó. Az utánzás nem feltétlenül akkor következik be, amikor a gyerek megfigyeli a modell viselkedését, hanem később is megtörténhet. Ezt nevezzük késleltetett utánzásnak.

Az utánzás több lépcsőből álló folyamat: a gyerek először megfigyel vagy hallgat, információt gyűjt. Ezután feldolgozza az információt, majd megpróbálja leutánozni a látottakat vagy hallottakat, végül esetleg többször megismétli a cselekvést, azaz gyakorol. Jó példa erre a beszéd elsajátítása. Még mielőtt értelmes szavakat mondana a kicsi, már számtalanszor megpróbálja elismételni a hallottakat, míg végül értelmes szavak formálódnak a hangsorokból. A már mondatokban beszélő gyerek sem hagyja abba az utánzást: minden új szót, fordulatot szinte azonnal beépít a beszédébe, függetlenül attól, hogy érti, jól érti-e a kifejezést, amivel igencsak vidám perceket tud szerezni a környezetének.

Egy kis csecsemő számára az utánzás még minden „kritikától” mentes, de a kora előrehaladtával ez kezd megváltozni, és ez – a szelektív utánzás képessége – az, ami igazán emberivé teszi ezt a tanulási módot. A gyerekek már egész kicsi korukban képesek lehetnek felismerni és elhagyni az utánzás során azokat az elemeket, amelyekre igazából nincs szükségük a cselekvés végrehajtásához, és ez a képesség csak egyre kifinomultabb lesz. Ha belegondolunk, mi, felnőttek, nemigen szoktunk már pontosan leutánozni senkit és semmit, gyakorta merítünk viszont ötleteket egymástól, melyeket azután itt-ott átdolgozva, személyre szabva, a körülményekhez igazítva valósítunk meg. Ez – mai tudásunk szerint – kizárólagosan emberi képesség, aminek az alapja az utánzás.