Vadócok a pályán

A legtöbb család életében eljön egy pont, amikor a szülők döbbenten állnak a gyerek fölött. Miért? Miért ütötte meg a testvérét? Miért vágta falhoz a babáját? Miért tépi a kutya fülét? Mi nem erre neveltük! Mi ez az agresszív viselkedés?

Eszterke harap. De durván. A bölcsiben is. Mindenhol. Erről beszélgetünk a szőnyegen ülve, körülöttünk játékok, Eszterke kúszik, mászik, tologatja a kisautót. Apa zoknis lábára téved a tekintete. Felcsillan a szeme, odamászik, és beleharap apa nagylábujjába. Anya jelentőségteljesen rám néz: „Na, látod, erről beszélek!” Mit csinál eközben apa? Elégedetten vigyorog, és ingerkedve integet a gyerek felé a lábujjával. Mindketten döbbenten nézünk apára. Megvilágosodtunk…
Agresszív viselkedéselemek, ha akarjuk, ha nem, megjelennek a gyerekek repertoárjában. Egyesek kikopnak, mások viszont rögzülnek, és rendszeresen visszatérnek, attól függően, hogy a környezet melyiket erősíti meg. Fontos kérdés, hogy a család mit tart, mit nem tart agressziónak! Van, ahol simán belefér, hogy a gyerek fájdalmat okoz a háziállatnak, és az is, hogy az erősebb elveszi a játékot a gyengébbtől. Van, ahol elvárás, hogy akár erőszakkal is megvédje vélt vagy valós igazát, illetve érvényesítse érdekeit, mondjuk úgy, hogy másokat arrébb lökve előrébb kerül a sorban. Máshol szinte minden indulatos megnyilvánulás „le van tiltva”.

Indulatmentesen?

Akiből teljes mértékben hiányzik az önvédelemre való képesség, és az az indulat, hogy „megharcoljon” az igazáért, vagy az általa fontosnak tartott kisebb-nagyobb közösség érdekeit meg tudja védeni, az saját magát és a környezetét is nehéz helyzetbe hozza. Ezekre az energiákra tehát szükség van. És azokra az érzelmekre is, amelyek kiválthatnak agresszív reakciókat. A düh, a féltékenység, a fájdalom, a félelem ugyanolyan jogos érzések, mint az öröm, a lelkesedés, az odaadás. Senki nem felel az érzéseiért, de mindenki felelős a cselekedeteiért. Ha a gyerek agresszív, nem azt a feladatunk, hogy az azt kiváltó érzéseket letiltsuk (pl.: nem lehetsz dühös), hanem viselkedés szabályozását kell megtanítanunk. És persze olyan életet biztosítani, ahol a lehető leginkább biztonságban érzi magát, nincs fölösleges korlátok közé szorítva, nem unatkozik, és az életkorának megfelelő elvárásokkal találkozik.