Változó gyermekvédelem

Két intézkedéssel igyekszik segíteni az állami gondozott fiatalok beilleszkedését, és megakadályozni az érintettek utcára kerülését a kormány – derül ki a gyermekvédelmi törvény frissen elfogadott módosításából. A nagykorúvá vált fiatalok tovább maradhatnak a gyermekvédelmi rendszerben, ha iskolába járnak, az otthonteremtési támogatás felhasználásában pedig utógondozó segíti majd őket. A gyermekek családban történő elhelyezésének érdekében felemelik a nevelőszülői korhatárt, és foglalkoztatási jogviszonnyá alakítják a nevelőszülői hivatást.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2013. november 27. Gyarmati Orsolya

Két intézkedéssel igyekszik segíteni az állami gondozott fiatalok beilleszkedését, és megakadályozni az érintettek utcára kerülését a kormány – derül ki a gyermekvédelmi törvény frissen elfogadott módosításából. A nagykorúvá vált fiatalok tovább maradhatnak a gyermekvédelmi rendszerben, ha iskolába járnak, az otthonteremtési támogatás felhasználásában pedig utógondozó segíti majd őket. A gyermekek családban történő elhelyezésének érdekében felemelik a nevelőszülői korhatárt, és foglalkoztatási jogviszonnyá alakítják a nevelőszülői hivatást.


Felnőttkorukban is segíteni igyekszik a kormány azokon a korábban állami gondozásban nevelkedett fiatalokon, akik tanulni szeretnének – derül ki a gyermekvédelmi törvény az Országgyűlés által elfogadott módosításából. Ennek köszönhetően a jövőben huszonöt éves koráig maradhat utógondozói ellátásban minden olyan fiatal, aki felsőoktatási intézménnyel áll hallgatói jogviszonyban, és 24 éves korukig lakhatnak az otthonban azok a fiatalok, akik felnőttképzésben vesznek részt, vagy köznevelési intézménnyel hallgatói jogviszonyban állnak. A hallgatók, diákok egy korábbi jogszabály-módosítás miatt csak 22 éves korukig maradhattak volna a rendszerben.

A kormány célja, hogy segítse az állami gondozott fiatalok beilleszkedését a társadalomba, és növelje versenyképességüket a munkaerőpiacon.