Van jó is abban, hogy kamaszodik a gyerek!

A kamaszkor kapcsán leginkább nehézségeket szoktunk említeni. Ezek szerint a kamaszkor egy merő probléma? Azért nem kell ilyen sötéten látni, sok jó, kellemes, hasznos változást is hoz. Vegyük észre ezeket is!

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2016. január 11. Gyarmati Orsolya

A kamaszkor kapcsán leginkább nehézségeket szoktunk említeni. Ezek szerint a kamaszkor egy merő probléma? Azért nem kell ilyen sötéten látni, sok jó, kellemes, hasznos változást is hoz. Vegyük észre ezeket is!


Egyre komolyabban lehet vele beszélgetni

Az ember már a két-három évesnél is rácsodálkozik, hogy milyen okosakat mond, de ez azt jelenti, a korához képest mond jókat. De azért, ha valamit el akarunk neki magyarázni, alaposan meg kell válogatnunk a szavainkat, hogy ne zavarjuk még jobban össze. Így van ez még akkor is, ha 8-10 éves a kölyök.

Persze téma és gyerekfüggő, de valamikor a tinikorban figyeli meg az ember, hogy elkezd úgy beszélni hozzá, mint bárkihez, nem kell a magyarázathoz magyarázatot fűzni, hiszen már elég nagy a tudása. (Sok mindent jobban tud, mert frissebb az ismeret a tanulmányaiból.)

És, már nem csak ahhoz képest mond jót, hogy milyen kicsi, hanem akár tényleg tőle származik egy-egy problémát megoldó legjobb javaslat. Másképp lehet hozzá viszonyulni, másmilyen beszélgetéseket lehet vele folytatni, és ez üdítő érzés! Ráadásul több olyan közös program képzelhető el, ami tényleg beleesik szülő és gyerek érdeklődési körébe. Míg régen a bábelőadást nem biztos, hogy egyedül is megnézte volna apa, mert annyira érdekelte, most lehet, hogy találnak olyan filmet, koncertet vagy sporteseményt, ami igazán izgalomba hozza mindannyiukat.