Van olyan betegség, hogy „nagyon rossz gyerek”
Hol a határ, honnan tudhatjuk, hogy a gyerek csupán normális fokban elviselhetetlen, vagy a rosszalkodás, a szembenállás valódi problémát takar? Egyáltalán, van olyan betegség, hogy „nagyon rossz gyerek”?
Hol a határ, honnan tudhatjuk, hogy a gyerek csupán normális fokban elviselhetetlen, vagy a rosszalkodás, a szembenállás valódi problémát takar? Egyáltalán, van olyan betegség, hogy „nagyon rossz gyerek”?
Barátnőm tíz éves kisfia időnként valóban elviselhetetlen: gyakorlatilag akármit kér tőle az ember, annak az ellenkezőjét csinálja. Akárcsak az én, egyébként csodálatos kétévesem: ha rá akarom adni, neadjisten levenni róla a cipőjét, borítékolható a botrány. Persze, ő épp a jól ismert dackorszakon megy keresztül: vannak olyan életkorok, amikor az ellenállás, a lázadás borítékolható, sőt, szükséges. És vannak olyan gyerekek, akik mintha jobban, erőteljesebben lázadnának a feltétlenül szükségesnél.
A gyermekpszichiátriában két, egymástól mégis igen különböző diagnózis alá sorolhatóak be a normálisnál rosszabb, lázadóbb, szófogadatlanabb vagy szembeszegülőbb csemeték. Ez a kettő a viselkedészavar és az oppozíciós zavar. Mindkettő az életkornak megfelelő, alapvető viselkedéses normák megszegésével jár, és szerencsére egyik sem gyakori. Fontos azonban tudni, hogy a viselkedészavarnak vagy oppozíciós zavarnak tűnő probléma mögött gyakran egyéb bajok – depresszió, tanulási zavar, hiperaktív figyelemzavar – állhatnak.
