Vigaszt adhat a szervdonáció

Aki nem tiltja meg még életében, annak a szervei szabadon felhasználhatók halála után. Magyarországon kevesebb mint ezer ember élt a tiltás lehetőségével. Évente több donáció is meghiúsul, holott a törvény szerint meg kellene történniük. A törvény és a gyakorlat teljesen más.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2016. március 01. Csontos Dóra

Aki nem tiltja meg még életében, annak a szervei szabadon felhasználhatók halála után. Magyarországon kevesebb mint ezer ember élt a tiltás lehetőségével. Évente több donáció is meghiúsul, holott a törvény szerint meg kellene történniük. A törvény és a gyakorlat teljesen más.


Magyarországon 2015-ben 178 agyhalott donorból (közülük 169 felnőtt és 9 gyerek) összesen 562 szervet távolítottak el, azaz több mint ötszáz ember kapott esélyt „egy új életre”.

A hirado.hu-nak nyilatkozó Tárnoki Virág most 20 éves. Mindössze 10 éves volt, amikor új vesét kapott. De nemcsak ő esett át szervátültetésen családjában, hanem nővére (15 évesen) és húga is (8 évesen). Mindhármuknak a veséjével volt gond.

Virág három hónapot várt egy egészséges vesére. Végstádiumú szervelégtelensége miatt dialízisre szorult, ez naponta négyszer fél órát vett igénybe. Aztán jött a hír, hogy van megfelelő donorszerv. Annyit lehet tudni, hogy egy 27 éves férfi veséjét kapta meg, akinél motorbaleset miatt állt be az agyhalál.

Senki nem azért hal meg, hogy donor legyen

A világon és itthon is elhunytból (dobogó szívű agyhalottból) vehetnek ki átültetendő szervet, és bizonyos szervek – máj, vese – esetén pedig élődonorból is. Az agyhalál nem más, mint az agy működésének teljes és visszafordíthatatlan megszűnése. Ha az agy megszűnik működni, akkor az ember már halott, rajta már segíteni nem lehet, de ő segíthet másoknak még működő szerveivel – mondta a hirado.hu-nak Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat, Szervkoordinációs Iroda Igazgatója.

Nyolc meghiúsult donáció volt

Tavaly nyolc esetben családi tiltakozás miatt hiúsult meg a donáció. Azaz nyolc olyan agyhalott donor volt, akinek a szervei felhasználhatóak lettek volna, de a család tiltása miatt nem valósult meg a szervadományozás. Ha pusztán a magyar hatályos törvényt vesszük alapul, akkor ezeknek a szervkivételeknek meg kellett volna történniük, a gyakorlatban azonban többnyire a kórház dönt arról, hogy a család kérésének, tiltakozásának eleget tesz, vagy nem.

A tiltás egyrészt annak tudható be a Szervkoordinációs Iroda Igazgatója szerint, hogy sokan nincsenek tisztában azzal: az agyhalál, az halál. Másrészt kevesen ismerik a feltételezett beleegyezés elvéhez kapcsolódó önrendelkezési jog személyes felelősségét. Nagyon gyorsan történnek az események a tragédiáról szóló tájékoztatás mellett.

Halott és donor – negyed óra jut a rossz hír közlésére

Az orvosok leterheltsége miatt, átlagosan 14-18 perc jut arra, hogy a hozzátartozókat tájékoztassák beteg szerettük állapotáról. Vagyis durván negyed óra órán belül közlik a családtagokkal azt, hogy szerettük agyhalott és azt is, hogy alkalmas donornak és felhasználnák a szerveit. Amikor ez utóbbi elhangzik, a családtagok még el sem jutottak addig, hogy felfogják szerettük elhunytát. Nekik még valamiképpen él. Ezért rettenetes elképzelniük, hogy belevágjanak abba a testbe és az általuk oly szeretett ember szerveit szanaszét adják – magyarázta Singer Magdolna, gyásztanácsadó.

Ráadásul a halott családtagjai úgy érzik, képviselniük kell szerettük érdekét. Ezért is tiltják meg a szervkivételt, holott többnyire fogalmuk sincs róla, miként vélekedett a donációról, mert a legtöbb családban még ma is tabu a halálról beszélni.

A cikk még nem ért véget. Olvass tovább!