Világifjúsági találkozó: a pápa az auschwitzi táborban imádkozott

Ferenc pápa az egykori auschwitzi náci német haláltáborban imádkozott. A Szentatya ezután a krakkói katolikus ifjúsági világtalálkozón a hátrányos helyzetű emberek megsegítésének fontosságára hívta fel a figyelmet.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
auschwitz
2016. július 29. Gyarmati Orsolya

Ferenc pápa az egykori auschwitzi náci német haláltáborban imádkozott. A Szentatya ezután a krakkói katolikus ifjúsági világtalálkozón a hátrányos helyzetű emberek megsegítésének fontosságára hívta fel a figyelmet.


Ferenc pápa az egykori auschwitzi náci német haláltáborban kezdte péntek délelőtt lengyelországi zarándoklatának harmadik napját, s a látogatás – melynek során a pápa az auschwitzi tábor hírhedt kapujánál és Maximilian Kolbe halálcellájában, valamint az áldozatok auschwitz-birkenaui emlékművénél is imádkozott – beszédek nélkül, csendes elmélkedésként zajlott.

A szentatya Beata Szydlo kíséretében látogatott Auschwitzba. A lengyel kormányfő anyai. A katolikus egyházfő a hírhedt Arbeit macht frei feliratú kapun keresztül lépett be a volt Auschwitz I. tábor területére, majd hosszú, csendes imában merült el. A szentatya gyalog ment át a kapun, ahogy ezt elődei, II. János Pál pápa és XVI. Benedek is tették 1979-es, illetve 2006-os auschwitzi látogatásukkor. Az ima után Ferenc pápa odalépett az egykori náci német haláltáborok 12 túlélőjéhez, s a volt lengyel, zsidó és német foglyok, illetve hozzátartozóik mindegyikét rövid személyes beszélgetés után megcsókolta, megáldotta. A foglyok egyike ezt követően egy meggyújtott gyertyát nyújtott át a katolikus egyházfőnek, aki ezt az úgynevezett halálfalhoz vitte.

A pápa Maximilian Kolbe halálcellájában is imádkozott a 11. számú barakkban. Kolbe éppen 75 éve, 1941. július 29-n önként jelentkezett, hogy egy családos fogolytársa helyett vállalja az éhhalált, amelyre a táborparancsnok ítélt tíz rabot egy fogolytársuk szökése miatt. Az utolsóként életben maradt ferencessel a hóhér egy fenol-injekció beadásával végzett. A szentatya csendben imádkozott, egyedül ülve egy faszéken a szentté avatott szerzetes kivilágítás nélküli halálcellájában.

Az ima után bejegyzést tett az auschwitzi múzeum emlékkönyvébe. A pápa egyetlen, pénteken Auschwitzra vonatkozó szóbeli üzenete úgy hangzik: “Uram irgalmazz a népednek! Bocsásd meg ezt a nagy kegyetlenséget!” Ferenc pápa ezután az egykori Auschwitz II-Birkenau táborba vonult át, ahol a megsemmisítő tábor áldozatainak emlékművénél imádkozott, és a csendes elmélkedést követően Michael Schudrich, Lengyelország főrabbija a Mélységből kiáltok hozzád, Uram kezdetű zsoltárt énekelte el héberül.

Képeket ITT nézegethettek.

Délután a Szentatya a krakkói gyermekklinikára látogatott, ahol elmondta: a valódi emberi és keresztény kultúra jele az, hogy a társadalmi és politikai figyelem középpontjába a hátrányos helyzetű embereket állítja – mondta Ferenc pápa péntek délután a krakkói gyermekklinikán, ahol a kis betegekkel, szüleikkel és a kórház alkalmazottaival találkozott.

Ferenc pápa lengyelországi zarándoklata harmadik napján, Beata Szydlo lengyel kormányfő kíséretében látogatott el a Prokocim krakkói városnegyedben működő kórházba, ahol mintegy 50 fős csoport várta őt, a gyerekek egy része tolókocsiban ült. A szentatya mindegyiket megsimogatta, megáldotta, és röviden beszélgetett a kórház dolgozóival is.

“Meg szeretnék állni minden beteg gyermek, minden ágy mellett, egyenként átölelni benneteket, akár csak egy pillanatra is mindegyikőtöket meghallgatni, és csendben szembesülni azokkal a kérdésekkel, amelyekre nem létezik azonnali válasz. És imádkozni” – fordult a pápa a kórház gondozottjaihoz.