Világméretű program a házasságok védelmére

Sok házasság ma nagy bajban van. Másfelől a fiatalok nagy része el sem jut odáig, hogy családot alapítson. Ezért vállalja fel idén a tizenhét éves, február második hetében induló Házasság Hete rendezvénysorozat, hogy az idei mottó alapján, azaz „Aki keres, azt megtalálják”, eligazít abban, hogyan lehet segíteni az egymásra találást.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2014. január 29. Szaurella

Sok házasság ma nagy bajban van. Másfelől a fiatalok nagy része el sem jut odáig, hogy családot alapítson. Ezért vállalja fel idén a tizenhét éves, február második hetében induló Házasság Hete rendezvénysorozat, hogy az idei mottó alapján, azaz „Aki keres, azt megtalálják” eligazít abban, hogyan lehet segíteni az egymásra találást.


Legyen valaki vallásos, vagy sem, a házasságban a házasok megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte megbocsátás értékét egy nekik rendelt, de nem tökéletes társon keresztül. A házasságban egy férfi és egy nő – ma ez a gyakoribb – saját elhatározásából elkötelezi magát, hogy egymás bátorítására, segítésére és védelmére törekszik egész életében. Ilyen módon a házasság felelősségteljes, biztonságos és meghitt közösséget jelent számukra, és áldásul szolgál életük minden más területén is.

Kapcsolataink odafigyelést igényelnek

Herjeczki Kornél, a Házasság Hete szervezőbizottságának tagja portálunknak így nyilatkozott: “Életünkben a számunkra fontos dolgokra odafigyelünk. Különösen igaz ez a tárgyainkra, a személyes kapcsolatainkra azonban kevésbé. Azt gondoljuk, hogy a házasságunk, a szeretet kapcsoltunk magától működik. Pedig lényeges lenne felismerni, hogy aki házasságot terveznek, valóban készüljenek rá, akik élik, azok ápolják, akik pedig éppen most küzdelmeket élnek meg benne, tálaljanak segítséget, támogatást valahol.”

Az anglikán Nagy-Britanniából indult el ez a kezdeményezés, mely Bálint-nap környékén minden évben egy hétig a házasság fontosságára irányítja figyelmünket. Magyarországon a programot a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) és a szervezőbizottság koordinálja. A nemzetközi méretű összefogás célja, hogy ösztönözze a fejlesztése és támogatása házasságot, 2021-re már 75 nációt szándékozik összefogni a cél érdekében.

 

Világméretű szerveződés

Maga a Házasság Hete mozgalom 17 évvel ezelőtt indult el az Egyesült Királyságból és mára komoly rangra emelkedett az évek során; az eseményhez hazai és nemzetközi szinten is számos ismert közéleti személyiség csatlakozott, kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt. A programot olyan neves közéleti személyiségek is támogatták, mint például Tony Blair, korábbi miniszterelnök, Ian Duncan canterburyi érsek, Mary McAleese, Írország köztársasági elnöke, illetve Silvia Gasparovicova, szlovák köztársasági elnökné asszony. 2013-ban és 2014-ben is a magyarországi eseménysorozat központi programjainak fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

A Házasság hete eseményein mára 4 kontinens 21 országában közel 2 millió ember vesz részt. A Házasság Hete a média, az üzleti, kormányzati, vallási szféra és magánemberek együttes munkálkodásra számít. Több ezer helyi esemény Svájctól Dél-Afrikáig szentel figyelmet életünk legmeghatározóbb ügyének: éttermekben, a közösségi termekben, és templomokban. Eredetileg a rendezvénysorozat egybeesett a Bálint-nappal, de egyre inkább egész évre kiterjed: Ukrajnában például májusban, Ausztráliában szeptemberben szervezik meg bátorítva sok keresőt, elváltat, házast és egyedülállót, hogy szeretetkapcsolatát házasságban erősítse tovább.