“Az életveszély ott kezdődik, ahol a félelem véget ér”

Al Ghaoui Hesna korábbi haditudósító, televíziós műsorkészítő és anya legújabb könyve a félelemről szól. Ennek kapcsán arról is mesélt nekünk, hogyan tanulta meg használni konfliktuszónákban ezt az ösztönös érzést, és hogy mit tehetünk mi, ha a politika vagy a média a félelemkeltéssel manipulál minket? Interjú.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
interjú
2017. október 20. Dívány

Ott volt a líbiai háború sorsdöntő momentumainál, forgatott a Gázai-övezetben, dokumentumfilmet készített Ugandában – amiért a CNN World Report pályázat díjazottja lett – saját műsort vezetett a jobb napokat is látott köztévénél, most pedig megjelent második könyve, melyben a félelemről írt. Al Ghaoui Hesna először nálunk mesél legújabb, Félj bátran című könyvéről, amelyet ma este mutatnak be a Margó Irodalmi Fesztiválon.

Televíziós, haditudósítói munkád után nem kisebb tabuval, mint a félelemmel kezdtél el foglalkozni, előadásokat is tartasz a témában, most pedig a Félj bátran című könyved is elkészült. De te sem voltál mindig ennyire a tudatos az egyik legősibb érzésünkkel kapcsolatban.

Amikor terepen dolgoztam haditudósítóként valóban nem gondolkodtam tudatosan a félelemről. Csak később kezdtem el strukturáltan foglalkozni vele, analizálni a döntéseimet. Ebben közrejátszott az is, hogy egy-egy forgatásom után észrevettem, mennyi ember teszi fel a kérdést: hogyhogy nem féltem a háborús helyzetekben?

De nyilván féltél, nem?

Persze, hogy féltem, és amikor ezt elmondtam másoknak is, azt tapasztaltam, hogy a válaszommal csalódást okozok nekik, mintha valami illúziót vettem volna el tőlük. Ekkor kezdett el érdekelni: mi is a bátorság? Vajon min múlik, hogy az ember félelmében miként reagál? Ahogy elkezdtem kutatni a félelmet, rájöttem, hogy a tudatosításon és az időrendiségen rengeteg múlik, vagyis ha előbb reagálunk, mint ahogy észrevesszük, hogy félünk, akkor általában pánikba esünk, ha viszont fel tudjuk ismerni magunkon a félelem jeleit, akkor megvan rá az esély, hogy a megfelelő döntést hozzuk.

A cikk itt folytatódik!