Akár öt hét különbség lehet két nő várandósságának ideje között

Bár a legtöbb kisbaba a a 37. és a 42. hét között születik, a szülés várható időpontjának kiszámításába gyakran hiba csúszik.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
Várandósság
2014. március 13. Szaurella

A várandósságok hossza komolyan eltérhet egymástól – akár öt hét is lehet a különbség. Bár a legtöbb kisbaba a a 37. és a 42. hét között születik, a szülés várható időpontjának kiszámításába gyakran hiba csúszik.


Noha a szülés dátumát általában úgy állapítják meg, hogy az utolsó menstruáció első napjához adnak 280 napot, az így kikalkulált időpontok csupán 70 százaléka esik valóban a megadott tartományba, és még így is számolni kell 1-10 napos csúszásokkal.

A National Institute of Environmental Health Sciences (NIEHS) kutatói vizeletminták analizálásával most végre képesek voltak megállapítani a teherbeesés pontos napját és azt, miért térnek el az egyes várandósságok hosszai egymástól.

Egy 125 nőből álló csoportot vizsgálva a tudósok kimutatták, hogy az ovuláció és a szülés között eltelő átlagosan 268 nap (38 hét és két nap) és a terhességek hossza 37 nappal is eltérhetett egymástól az egyes eseteket illetően, írja az Independent.

“Egy kissé meglepődtünk a különbségen”, mondta Dr Anne Marie Jukic, a NIEHS munkatársa. “Tudjuk, hogy a 9 hónap nem mindenkinél 9 hónap, de eddig úgy gondoltuk, hogy a legtöbb esetben rosszul számolták ki a szülés várható időpontját, mivel nem tudták a fogantatás pontos idejét. A mi kutatásainkban azonban nem lehetett szó erről a hibáról, hiszen mi pontosan meghatároztuk, mikor fogant a baba, mégis 5 hetes eltérésekkel szembesültünk.”

A Royal College of Midwives (RCM) álláspontja szerint a kutatók megerősítették azt a nem túl nagy újdonságot, hogy minden nő más. Mervi Jokinen, az RCM tanácsadója elmondta: “Nem hiszem, hogy innentől kezdve ne lenne érdemes legalább nagyjából meghatározni a szülés idejét, de minden esetben el kell mondani a várandós kismamáknak, hogy ez csupán egy hozzávetőleges időpont.”