A teringettét! Káromkodik a gyerekem!

A kutyafáját! A fűzfánfütyülő rézangyalát! A mindenségit neki! Egy szülő rendkívül választékosan kifejezheti verbálisan az indulatait, de sokszor egyáltalán nem sikerül finoman és cizelláltan a gyermek értésére adni a kérést.

Csemeténk, mint a szivacs szívja magába a számára különlegesen hangzó, érdekes, mástól sosem hallott trágár szavakat, melyeket képes a legváratlanabb pillanatban előhívni, és a lehető legnagyobb tömeg előtt torka szakadtából skandálni, porig alázva a szülőt. A felnőtt szégyenérzetének ilyenkor már teljesen mindegy, hogy a gyermek birtokában van-e a kimondott szó jelentésének vagy sem.

Szellemes a trágár

A babazsúrra érkező anyukák büszkén mesélnek egymásnak arról, hogy gyermekük hol tart a fejlődésben. Szó szót követ, egyre erőteljesebben licitálnak egymásra. Rögtön az első percekben kiderül, hogy az egy éves Balázska jó pár hónapja biztonságosan jár, a másfél éves Judit tíz kockából tornyot épít híddal, a három éves Rékuci egyedül biciklizik, az öt és fél éves Béluska pedig már felismeri a betűket, sőt azokból szavakat is alkot. Minden szülő elégedett, hogy csemetéje többet tud az átlagnál, vagy a szomszéd gyermekénél, vagy a jelenlévő szülők utódjánál. Ebbe az eufórikus hangulatba ront be egy kiadós káromkodással Rékuci. Hatalmas csönd övezi mondandóját, a szülők láthatóan elképednek és próbálják intelligensen lereagálni a hallottakat, de egymástól várják az egységes fellélegzést nyújtó megoldást. A meglepődést egyikük azzal súlytalanítja, hogy kimenekül egy kis süteményért, másikuk hirtelen a párnákat kezdi rendezgetni a kanapén, a harmadik anyuka visszafogott vihogását igyekszik visszafojtani a jobb kezével elég sután, a negyedik szemlesütve nemlegesen a fejét rázza. Rékuci mamája pedig, felfogva a helyzet komolyságát feláll, és hosszas magyarázkodásba kezd a gyermekeknek, miért nem szabad csúnya szavakat mondani, említve a majdnem teljes obszcén repertoárt, amelyből persze soha egyetlen „gyöngyszemet”sem akar hallani. Erre egyértelmű a gyermekek reagálása. Csibészesen összemosolyognak, hurrá, ismét bővült a különleges szavak szótára, amelyből alkalomadtán ismét lehet szemezgetni, mert az olyan vicces.

Otthonról hozzák

A szülők sokszor hiába is próbálnak kifarolni egy hasonló helyzetből azzal, hogy a gyermek a csúnya szavakat az utcán, buszon, villamoson, játszótéren, óvodában, iskolában, a televízióban hallja, a szakemberek szerint az otthon előforduló ominózus kifejezések épülnek be elsődlegesen a kicsik aktív szókincsébe. Utánozzák, majd bevésik a szülők érzelmi megnyilvánulásait, reakcióit és ezzel együtt a káromkodásaikat. A családban elsajátított csúnya szavaknak ráadásul érzelmi töltetük van, ennél fogva jelentősen kiemelkednek a szövegkörnyezetből, és jobban megmaradnak a gyermek emlékezetében. Azokat a bántó kifejezéseket, amelyeket viszont nem a családi környezetben hallanak, eleinte érdekesnek találhatják, meg is jegyezhetik, de sokáig nem marad meg az agyukban, észrevétlenül kikopnak. Persze fontos, hogy a szülő és az óvodai vagy iskolai nevelő egyetértsen a trágár szavakat használók pedagógiai kezelésében, mert az egységes szabályrendszerben a gyermek is könnyebben megnyugszik, ha látja az összhangot.

Érti, nem érti

Jó tudni, hogy a három évesnél fiatalabbak nagy része nincsenek tisztában a trágár szavak jelentésével. A környezet reakciójára figyelnek, abból tudják, hogy olyasmit mondtak, ami a felnőttből meglepődést, felsóhajtást, döbbenetet vált ki, és ez nagyon tetszik nekik. Ezt olykor roppant szórakoztató játéknak találják. Előfordulhat persze az is, hogy az obszcén szavak ugyanúgy megragadnak a fejükben, mint bármelyik másik ismeretlen szó, és randomszerűen kerülnek be a mindennapi nyelvhasználatba.

Három éves kor fölött viszont már tudatos káromkodásról is szó lehet, ekkor már tisztában lehetnek a trágár szavak jelentésével, és előszeretettel használhatják is. Ennek hátterében az állhat, hogy a gyermek nem tudja kinyilvánítani érzelmeit, vagy nem kap elég figyelmet, megértést és a feszültség levezetéseképpen beszél nyomdafestéket nem tűrően. Fontos, hogy ilyenkor magát a cselekedetet, és ne a gyereket ítélje el a szülő. Igazán súlyos, uszító, fenyegető fordulatokat szerencsére kevés gyermek használ. Ezekben az esetekben a szándékos verbális megfélemlítés oka a stressz, a gyenge idegi állapot, a szülői nevelési korlátok feszegetése, és az érzelmi-értelmi-fizikai gyengeségből adódó erőfitogtatás lehet.

A szülői minta a fontos

Érdemes a szülőnek feltárnia a trágár szavak használatának okát. Önbizalomhiány, figyelemfelkeltés, indulatok levezetése vagy éppen a bántás a cél? Akármelyik is legyen, mindegyik esetre gyógyír az odafigyelés és a jó szülői minta. A felnőtteknek példát kell mutatniuk. Természetesen az erőltetett finomkodást a gyerek megérzi. Ha az édesapa vagy édesanya nem használja a hétköznapi beszédben az „irgum-burgum”, vagy a „fűzfánfütyülő rézangyalát” kifejezéseket, akkor azok hirtelen megjelenése természetellenesnek tűnhet. Nagy igazság az is, hogyha már megtörtént a baj, mert nem sikerült megfékezni indulatainkat és kiszaladt egy-egy durvaság a szánkon, érdemes a gyermek előtt hozzátenni a „Jaj, nagyon megijedtem!”, vagy a „Hihetetlenül mérges vagyok!” kifejezéseket egyfajta magyarázatképpen. Kisebbeknél pedig egyszerű figyelemeltereléssel orvosolhatjuk a helyzetet, bízva abban, hogy a gyors témaváltással felejthetővé válik az akaratlanul kicsúszott csúnya szó.

Ha a gyermektől halljuk vissza a káromkodást, hagyjuk figyelmen kívül. A szegényes szülői érzelmi reakció eljelentéktelenítheti a kifejezés mantrázását. Persze, ha a fülsértő kifejezések használata már szokássá válik, illetve nagyobbakról, kiskamaszokról van szó, az a célravezető, ha röviden, higgadtan, határozottan az ő szellemi szintjüknek megfelelően tudatjuk: vannak olyan szavak, amelyek bántóak, és nem szeretnénk, ha ezeket használnák. Mindezek megbeszéléshez persze mindkét fél számára fontos a nyugalmi állapot, ha ez nem áll fenn, érdemes kivárni a kedvezőbb pillanatot.

Egyes szakemberek szerint legutolsó megoldásként a kategorikus tiltás is beválik, ha ehhez nem társul a durvaságok hallatán heves szülői reakció és kirótt büntetés. Pozitív változást hozhat az is, ha a gyermek érzelemkifejezésének fejlesztése megtörténik, vagyis megtanítják neki, hogyan beszélhet választékosan, és egyes kommunikációs helyzetekben melyek az illendő szavak. Természetesen nem egyszerű azt elérni, hogy az illetlen beszéd elkerülje a gyermekkort, mivel a trágárság bárhol képes megjelenni a környezetünkben. De ha a példás szülői minta ragad meg a gyermek társas kapcsolataiban, akkor az obszcén szavak használata biztosan nem lesz meghatározó az életében.