Így alakítsuk bababiztossá az otthonunkat!

Amikor az első gyermek megérkezik a családba, a szülők minden apró kis mozdulatot ámulattal figyelnek. Ugyanez igaz arra az időszakra is, amikor a kicsi mászni, majd óvatosan kapaszkodva járni kezd. Igen ám, de ezek a csöppségek nemcsak a járás képességét fedezik fel ilyenkor, hanem a környezetüket is...

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
baba
2016. augusztus 29. Csontos Dóra

Amikor az első gyermek megérkezik a családba, a szülők minden apró kis mozdulatot ámulattal figyelnek. Ugyanez igaz arra az időszakra is, amikor a kicsi mászni, majd óvatosan kapaszkodva járni kezd. Igen ám, de ezek a csöppségek nemcsak a járás képességét fedezik fel ilyenkor, hanem a környezetüket is…


A biztonságosnak hitt otthonunk azonban megannyi veszélyt jelent egy épp a világot felfedező lurkó számára. Éppen ezért most olyan tanácsokat gyűjtöttünk össze melyeknek a segítségével könnyen bababaráttá tehetjük a lakásunkat.

Ha nem tudjuk, hogy mire is kéne figyelnünk akkor ereszkedjünk négykézlábra és vizslassuk babaszemmel a lakást. Az összes olyan pont, ami így elérhető, illetve kíváncsiskodásra adhat okot, azt érdemes biztonságossá tenni. Ha a pici már jár, ugyanezt körülbelül egyméteres magasságig kell megtenni.

Konnektor

Hát persze, hogy ez lesz az első dolog, ahova bedugják az ujjacskájukat, vagy a nyelvüket – nem vicc, előfordult már a családban -, szóval erre nagyon oda kell figyelni, hiszen elég pár perc és megvan a baj. Erre a célra vegyünk konnektorvédőt, aminek darabja 150 forint körül mozog.

Az asztal és a szekrény sarka…

Saját tapasztalatból mondom, hogy sarokvédőt érdemes beszerezni, én ugyanis kisgyerekként úgy lefejeltem a szekrényt, hogy a szemem mellett a mai napig van egy hatalmas seb, ami arra emlékeztet, hogy mennyire óvatlan voltam és persze arra, hogy nem hallgattam a jószóra, miszerint ne rohangálj a lakásban…

Ablakzár

Mindig figyeljünk arra, hogy ne legyen az ablak előtt szekrény, polc vagy olyan szék, amire a gyerek felmászhat és elérheti az ablakkilincset. A kicsit nagyobb gyerekeknél az is előfordulhat, hogy ők maguk tolják az ablakhoz a széket, mert szeretnének nézelődni, éppen emiatt célszerű ablakzárat felszerelni, főleg ha panelházban élünk. 

Fotó: Pinterest

Szekrány, fiókok, polcok biztonságossá tétele

Az alsó szekrényeket, fiókokat egy apró zárral tehetjük gyerekbiztossá. Ennek az ára körülbelül ezer forint, viszont ezzel megakadályozhatjuk, hogy a gyerkőc kipakolja a szekrényt és/vagy odacsípje a kezét. A polcoknál pedig arra kell figyelnünk, hogy olyan cuccok legyenek alul, amik nem jelentenek veszélyt a kicsire és mi sem sajnáljuk, ha tönkremegy.

Vegyszerek, mérgező virágok

A kicsik imádnak mindent megkóstolni és rágcsálni, éppen ezért nagyon fontos, hogy a veszélyes holmikat elpakoljuk a szemük elől. Sőt! Arra sem árt odafigyelni, hogy az adott bútort, amit a gyerekszobába készülünk venni milyen festékkel vonták be. A vegyszereket érdemes elzárni, vagy magasabb polcra tenni, a lakásban lévő virágainknak pedig utánanézni, nehogy utólag derüljön ki, hogy mérgezést okoz, ha a kicsi megrágcsálja. 

WC ülőke

Első hallásra nem tűnik veszélyes darabnak, de hangos ordítás lehet a vége, ha a gyerekünk betéved a fürdőbe és az ülőkébe kapaszkodva rácsapódik a fedél a kezére…

Csapódásgátló ajtó, ágyrács, biztonsági rács

Az ajtókra érdemes csapódásgátlót szerezni, amit oldalra vagy az ajtó tetejére tudunk szerelni annak érdekében, hogy megakadályozza az apró ujjacskák, kezek – netán fej – sérülését. Az ágyrács biztonságérzetet nyújthat a szülőknek, mert meggátolja, hogy a kicsi kiessen az ágyból, a biztonsági rács pedig nagyon hasznos az emeletes házakban. A rácsot nemcsak a lépcsőn való leesés elkerülése végett kell használni, hanem azért is, nehogy a kicsi beszoruljon a lépcsőfokok közti résbe. De sok édesanya a konyhát is egy biztonsági ráccsal keríti el, így a gyerkőc nem eszik fel semmit a földről, nem húzza ki a fiókokat és nem rántja le az éles vágóeszközöket az asztalról.

Semmi ne maradjon elől, ami apró

Mi szülők hajlamosak vagyunk annyira biztossá tenni a lakást, amennyire csak tudjuk, de olyan apróságokról meg képesek vagyunk megfeledkezni, ami fulladáshoz vagy egyéb bajhoz vezethet. Figyeljünk arra, hogy ne maradjon elől gyógyszer, gyufa, öngyújtó, műanyag zacskó (a fejére húzva fulladást okozhat), kulcsok. A másik, amire hajlamosak vagyunk nem odafigyelni az az asztalterítő. Hiába gondoljuk, hogy a gyerek nem éri el az asztalt, az asztalterítőt attól még elérheti, amit egy óvatlan pillanatban képes a fejére rántani (rajta több olyan dologgal, ami többek között fejsérülést is okozhat).