Megtaláltuk! – így veszünk lakást mi (5.)

Számunkra csoda kategória, hogy sikerült ez az adásvétel. Már-már úgy tűnt, nem lesz belőle semmi…

A lakás fotóit már tavasszal láttam, de az ára miatt nem néztük meg. Miután a másik kettő, amit kinéztünk, nem jött össze, ősszel tiszta lappal indultam neki a keresésnek. Ekkor kértem időpontot, hogy megnézzem. Az ára változatlanul messze több volt, mint, ami rendelkezésünkre áll. Viszont minden más szempontból tetszett nekünk. A gyakorlati szempontokat, amit ilyenkor végiggondolunk már összeszedtem, itt tudjátok megnézni.

Az első látogatáskor ugyan megpendítettünk egy árajánlatot, de hivatalosan nem tettük meg. Sőt, azon kezdtünk gondolkozni, hogy halasszuk az egész eladást és lakásvételt tavaszra.

Amikor ezt már majdnem el is határoztuk, kaptunk egy telefont az ingatlanügynöktől, hogy jelentősen leárazták a lakást, és ha tetszik nekünk, tegyünk hivatalos vételi ajánlatot. Csakhogy ez még az a pillanat volt, amikor a magunkét sem adtuk el.
De a gépezet beindult és a fantáziánknak semmi sem szabhatott határt! Próba, szerencse – gondoltuk. Úgyhogy felhívtuk azt az érdeklődőnket, aki már többször látta a lakásunkat, de még nem döntött. Vele sikerült hipergyorsan megállapodni, úgyhogy mi is megtettünk a magunk ajánlatát – jóval kevesebbet, mint a frissen leszállított ár. Nem provokálni akartunk, egyszerűen nem volt több. De mindent feltettünk egy lapra. Jó fél év alatt ez volt a harmadik lakás, ami tetszett nekünk. Vagyis nem volt nagy a gyakoriságuk, úgy éreztük, lépnünk kell.

Bánatpénzt* kellett letennünk, mégpedig a szokásos többszörösét, mert az eladó külföldről utazott haza. (Normális esetben, ilyenkor, a másik fél is visszaigazolja ezt, és kvázi elköteleződik a szerződésre.)

Nem telt el sok idő, megkaptuk a pozitív választ. Ujjongtunk. Csakhogy néhány napra rá az eladó elkezdett variálni. Innentől megkezdődött a hosszú vajúdás, amelyben az ingatlan iroda munkatársai, a közös képviselő, az ügyvéd, és persze mi is szenvedő alanyok voltunk. A külföldi tulajdonos arra hivatkozva, hogy már nem érti a magyart (azaz az arab számokat!), folyamatosan variált, igent mondott, visszavonta, stb. Végül az iroda nehezen, de elérte, hogy ide utazzon szerződést kötni.