Nem veszem magam túl komolyan – Kállai Nagy Kriszta grafikus

Nem volt egyszerű időt találnunk egy kis beszélgetésre. Kriszta szerencsére elfoglalt grafikus. Munkamódszerről, a képek hatásáról, az alkotás belső folyamatairól beszélgettünk.

Kállai Nagy Kriszta a MOME grafika-tipográfia szakán végzett. Majd holland és angol művészeti iskolákba kapott ösztöndíjat. Később elvégezte a MOME Művészeti és Kulturális Menedzserképző szakát is. Jelenleg szabadfoglalkozású grafikus.

– Nagyon sok illusztrátor és grafikus ma már csak számítógéppel dolgozik. Mívesen hat, jól néz ki, de sokszor ugyanaz a fa, ugyanaz a bárány szerepel oldalakon keresztül. Ez az előregyártottság amúgy is körülvesz minket, de így még nagyobb a veszélye, hogy a gyerekek világára is átmegy. Az is igaz, hogy az én kézi rajzos módszeremmel elkészíteni például egy diafilmet 25 képpel, nem kifizetődő. Rengeteg idő. Ugyanakkor fontosnak tartom – még ha ez egy nehezebb munkamódszer is –, hogy a figuráimnak  legyen karaktere, személyisége, viszonya a többi szereplőhöz a mesében. A melegség, az emberi kéz által beletett személyesség ott van a rajzokban. Szerencsére ma már géppel is lehet úgy dolgozni, hogy benne van a kézművesség. Ez az én nagy szerencsém!

Kriszta és képzőművész férje minden évben kiutazik a Bologna-ban rendezett éves gyerekkönyv-vásárra. Számukra ez fontos szakmai feltöltődés. Sokszor azonban meglepődnek és megdöbbennek a kortárs gyerekkönyv illusztrátorok munkáin, amelyek a környező világ zavarosságát, jelenítik meg. – Összetévesztik a művészek a gyerekkönyvet az önmegvalósítással – mondja Kriszta. – Értem a szándékot, hogy a való világot is meg kell ismerniük a gyerekeknek – láttunk például egy válás történetéről szóló, nagyon lehangoló mesekönyvet –, de azt gondolom, egy gyerekkönyvben a derű, a humor fontos.

Bizonyára alkati kérdés is, hogy ki mit kommunikál, mit tud megragadni. Emlékszem arra a pontra, ahol eldőlt, hogy én alkalmatlan vagyok a drámai hangvételre. Még középiskolai feladatként Arany balladákat választottam illusztrálni, de nem tudtam megbirkózni vele. Az unalomból lapszélre rajzolgatott egerek lettek a befutók. Azóta sem tudok komoly témákhoz „komolyat” rajzolni. Ahhoz, hogy gyerekeknek alkossak, nem kell gyereknek lenni, felnőttként ez infantilis volna. Inkább az alapvető kíváncsiságot, nyitottságot kell megőriznem. A rácsodálkozás képességét, ami a gyerekeknek megvan. Például, amikor először látnak havat életükben.