Virágos Tavaszom

A Tavasz bezúdult az ablakomon, felkapta a hajam, virágillatú táncot lejtettünk a szoba közepén, minden porcikám bizsergett, bódultan dőltem a karjaiba…

Mikor is volt ez? Nem az idén, az biztos.
Ma csak a szürke égre kancsalítok fel, oda képzelek mindenféle vidám bárányfelhőket. Virágillatot meg akkor érzek, ha a kisfiam a húsvéti sikeren felbuzdulva megint előkapja a parfümöt, és „megönt”, ahogy errefelé mondják (Nógrádban). A madarak és a kibúvó levélkék ígérgetnek ugyan valamit…

Igen ám, de a függönyök! A virágmintás függönyeink – amolyan gyógynövény-termesztőnek valók: mezei és erdei virágok sorjáznak az egyszerű nyers szín pamutvásznon, ráérősen hosszú szárukkal – különleges aktualitással vidítgatják a szíveket. Már ha a szívek fogékonyak az ilyesféle vidításra. Az enyém igen, ha jól odafigyelek. Jól odafigyelek a zuhanyfüggönyre is, az egészen új darab, és a mintájában több rétegben sorakoznak megnyugtató, fürdőszobába való színű, szintén hosszú szárakon illegő virágok.
Vágyom egy Tavasz után. A minap egy rádióműsorban azt hallottam, hogy lovas nemzet ide vagy oda, a honfoglaló magyarság ábrázolásaiban igen ritka a ló. Mindenféle állat egyébként. Sokkal gyakoribb motívum – ezek szerint ama nép művészete is elsősorban díszítőművészet – a virágoké. A fülem hegyeződött, ki tudja, miért. És tűnődni kezdtem: miért éppen a virágok ihlették meg a bizánci, az iszlám, a japán és kínai, az indiai; majd ezekből következően az ősmagyar, a romantikus angol, a szecessziós művészetet – és minden mást?