Anyák napja – DIY ötletek

A május első vasárnapi ünnep egyike azoknak, amikor „kötelező” ajándékozni, mégsincs benne semmi kényszeresség. Egy csokor orgona vagy gyöngyvirág is elegendő, de apró ötletekkel még emlékezetesebbé tehetjük a köszöntést.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
DIY
2016. április 28. Vajda Boglárka

A május első vasárnapi ünnep egyike azoknak, amikor „kötelező” ajándékozni, mégsincs benne semmi kényszeresség. Egy csokor orgona vagy gyöngyvirág is elegendő, de apró ötletekkel még emlékezetesebbé tehetjük a köszöntést.


Mint minden mást, azt is a szülőknek kell megtanítaniuk, hogyan készüljünk a különböző eseményekre. Igaz, hogy már az óvodában nagy izgalommal várt program az anyák napi ünnepség, amire rengeteget készülnek a gyerekek, ám ez nem helyettesíti az otthonit. A gyerekek azt fogják továbbvinni, amit tőlünk, szülőktől látnak, és ez igaz a meglepetések kigondolására, elkészítésére is, egyáltalán arra, hogy időt és energiát szánnak arra, hogy valakit megajándékozzanak. Ne a tárgyakra helyezzük a hangsúlyt, hanem a személyességre, az odafigyelésre.

Szó szerint wellness

Egyik emlékezetes anyák napi meglepetés az volt, amikor szépségszalont rendeztek be a gyerekek az egyik szobában. (Bár nem emlékszem rá, de előtte biztos sokszor emlegettem, hogy nem jutok el kozmetikushoz, és irigylem azokat, akik egy fárasztó nap után masszőrnél lazítanak.) Már a látvány is csodálatos volt, az ajtóra kiírva a lehetőségek tárháza: kozmetika, masszázs, fodrászat.

Mindegyik gyerek másért volt felelős. Gyertyafény, halk zene, és csak egy kicsit tocsogott a szőnyeg a lavórból kiömlött víztől. A fürdősós lábáztatás közben narancslevet és kávét szolgáltak fel, agyag színű arcmaszkot kentek rám, majd a fehér lepedővel leterített ágyon a hátmasszírozást is túléltem. A szemöldökszedést sikerült a következő alkalomra „áttenni”. A szépségkúra leglátványosabb eredményét az avantgard frizura elkészülte jelentette. Másnap kicsit hosszabb idő ráfordításával sikerült a hajlakkot kimosni és az égnek álló tupírt kifésülni a hajamból. Ha külsőleg nem is, belülről, a szívemnek-lelkemnek mindenképpen eredményes volt a kezelés.

Házi keksz üzenettel

Egyre több helyen kapható kekszmintázó forma. Válasszunk olyat, amelyben cserélgetni lehet a betűket, így személyes üzenettel díszíthetjük a süteményt. 

Jól mintázható keksz recept:

Hozzávalók:

– 12.5 dkg vaj

– 0.5 bögre porcukor

– 2 ek nádcukor

– 0.5 kk só

– 1 db tojás

– 1 cs vaníliás cukor

– 2 bögre finomliszt

– 2 ek tej

Elkészítés:

– A puha vajhoz hozzáadjuk a porcukrot, a nádcukrot, a vaníliás cukrot és a tojást, és jól összedolgozzuk.

– Hozzáadjuk a többi hozzávalót a vajas keverékhez, és alaposan összekeverjük.

– A tésztát 3-4 órára hűtőbe, vagy 40-50 percre mélyhűtőbe tesszük.

– Hűlés után kissé átgyúrjuk, és lisztezett felületen 4-5 mm vastagságúra nyújtjuk.

– A sütőt előmelegítjük 180 fokra.

– A kinyújtott tészta felületét vékonyan meglisztezzük, mintázzuk és kiszaggatjuk.

– Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, az előmelegített sütőben 8 perc alatt készre sütjük.

Anyák-napi csokis muffin kandírozott meggyel (edible jar)

Látványos konyhai ajándék a rétegesen üvegbe rakott muffin alapanyag. Igaz, hogy így a nagyinak vagy anyukának még akad tennivalója, hogy elkészüljön a süti, de kisebb gyerekek ezzel az ajándékkal ezt hatékonyan elő tudják segíteni.

Hozzávalók (kb. 20 darabhoz)

– 1 és 3/4 bögre finomliszt

– 2 bögre barna cukor

– 3/4 bögre keserű kakaó

– 2 tk szódabikarbóna

– 1 tk sütőpor

– 1/2 tk só

– 1 bögre tej vagy joghurt

– 1/2 bögre olaj

– 2 db tojás

– 1 bögre forró, erős kávé

Elkészítés:

– A száraz és folyékony hozzávalókat külön-külön alaposan összedolgozzuk. 

– Ezután a kettőt egybeöntjük, és nem túl alaposan összekeverjük.

– Papírral bélelt muffin formában, 180 fokra előmelegített sütőben 20 percig sütjük.

– Ha kihűlt, keményre vert tejszínhabbal és a kandírozott meggyel díszítjük. 

Üveg készítése:

– A lisztet, a szódabikarbónát, a sütőport és a sót alaposan összekeverjük, egy szép üveg aljára rétegezzük.

– Rászórjuk a kimért barna cukrot.

– A cukorra óvatosan kanalazzuk a kakaóport, hogy ne keveredjen.

– A kakaóra egyesével rátesszük a kandírozott meggyeket, megtöltjük az üveget.

– Az üveg tetejét bevonhatjuk díszpapírral.

– A kísérőkártya hátoldalára írhatjuk a receptet.

 

Epervirág

Hozzávalók:

12 szem eper

1 alma

12 saslikpálca

Elkészítés:

– A gyümölcsöket mossuk meg, és papírtörlővel szárítsuk meg.

– Az epret a csumás vége felől szúrjuk fel a pálcikára, majd tűzzük az almába.

Figyeljünk arra, hogy egyenletesen szurkáljuk be az epres pálcikákat, nehogy felboruljon az alma. Fehér és/vagy sötét olvasztott csokiba mártva még szebb lesz a végeredmény.