Kudarc? Még a gyerekeknek is jól jöhet!
Valaki elveszi az óvodában a kedvenc játékot, már nem jut repeta a tejbegrízből, a társasjátékozás vereséggel végződik, a betűk nem úgy kerekednek, ahogy a padtársnak, a diák nem tud megfelelni önmaga elvárásainak – ezernyi negatív élmény, amitől nem lehet megkímélni egyetlen gyermeket sem.
Valaki elveszi az óvodában a kedvenc játékot, már nem jut repeta a tejbegrízből, a társasjátékozás vereséggel végződik, a betűk nem úgy kerekednek, ahogy a padtársnak, a diák nem tud megfelelni önmaga elvárásainak – ezernyi negatív élmény, amitől nem lehet megkímélni egyetlen gyermeket sem. S nem is az üvegbúra a legjobb megoldás, hogy felvértezzük a kicsiket-nagyokat a kudarcokkal szemben. De akkor szülőként mégis mit tehetünk?
hirdetés
hirdetés
A kérdés megválaszolásához olyan szakembert kerestünk, akinek nemcsak elméleti, hanem gyakorlati tapasztalata is van e téren. Márton-Koczó Ildikó eredeti végzettsége pedagógus, de tizenhárom éves tréneri, és hat éves coach tapasztalata van, és ami a legfontosabb, anyuka is. Ő azt mondja, lehet, hogy első hallásra túl racionálisnak és meghökkentőnek tűnik, de egy-egy kudarc megélése akár hasznos is lehet gyermekünk számára. A szakember öt érvet sorol fel, majd példákkal és tippekkel támasztja alá, hogy miért fontos, hogy a gyermekünk a kudarcot is átélje.
1. Megtanulja, hogy a kudarc után is van élet, van még lehetőség a győzelemre.
Az első sikertelen próbálkozások a kétkerekű biciklivel, vagy amikor a szülő már nem hagyja társasjátékozás során nyerni a csemetét, aki ezen felháborodva üt-vág – mindez vereségérzetet kelthet, azonban némi vigasztalás után kezdődhet a következő menet. Talán nem is kell magyarázni, mennyi üzenete van annak, ha ilyenkor a szülő biztatja, inspirálja a csemetét a következő fordulóra. Nem adjuk fel, lehet újra próbálni, a munkának, az ügyességnek megvan a maga gyümölcse, a játéknak akkor is lehet örülni és élvezni azt, ha nem mindig siker a végeredménye.
Tipp: Értékeljük az erőfeszítést! Ha a gyermek elesik, látszik, hogy legszívesebben feladná, dicsérjük meg a kitartását, hogy annak ellenére is küzd, hogy sebet szerzett. Idézzük fel korábbi sikerélményeit, amikre ő nem is emlékezhet: már meg tanult járni, beszélni, milyen ügyesen játszik különböző dolgokkal, stb. Vagyis amiben most szenvedett kudarcot, arra is képessé fog válni.
2. Megmutatja, hogy reális célokat érdemes kitűzni és önmagunkat is motiválhatjuk.
A szülő felelőssége óriási a célkitűzés témakörében: megmutatni, hogy nem kell mindent egyszerre, lehet apró lépésenként haladni például a biciklizés tanulásával, vagy a betűk írásával. Fontos a szülő pozitív illetve konstruktív visszajelzése, sőt az is, hogy a gyermek adjon önmagának visszajelzést: Ez most még jobb volt! Ez az! Csak így tovább!, stb.
Tipp: „- Hogyan biztatnád magad? Ha látnád, hogy egy másik kisgyerek sír, mivel vigasztalnád? Magad most mivel vigasztalod?” – a kérdésekkel néhány pillanatra figyelmet terelünk, mégsem odázzuk el vagy bagatellizáljuk a gyermek problémáját, csak más kontextusba helyezzük.
3. A kudarc esemény és egyben érzelmi hőmérő.
A vereségre, veszteségre adott válaszreakcióból kiderül a gyermek érzelmi állapota, önkontrolljának mértéke, türelmének minősége. Ez egy jó lehetőség a türelem, az önkontroll fejlesztésére, szülői visszajelzésre, hogy milyen jó volt játszani, örülni az együttlétnek, a végeredmény is fontos, de ez átmeneti, s a következő vagy utána követező játék során neki is van esélye a győzelemre. Emlékeztethetjük a gyermeket a sikerélményre, milyen jó volt, amikor győzött, nyert, milyen örömteli esemény volt és ez az öröm újra és újra átélhető!
Tipp: Ha a gyermek nyer, a szülő puszit adva és kezet fogva gratulálhat a győztesnek, megmutatva az elismerés egyik módját. Mesélhetünk a saját gyerekkorunk vereségéről, amikor valamelyik szülővel, azaz a gyerkőc nagypapájával, nagymamájával versengtünk valamilyen játékban, ez mennyire ment nehezen, mit tett, hogy sikerüljön és milyen büszkeséget jelentett a győzelem? Érdemes például kelt tésztát sütni a gyermekkel, ahol a végeredményhez idő kell, várakozás, többször hozzá kell kezdeni a munkához, mire a finom sütemény elkészül. Így a gyermek megtanulja, hogy az eredmény bizony nem jön azonnal. A nagyobb, már iskoláskorú gyermekkel érdemes barkácsolni valamit, amely akár hetek alatt készül el, ez még inkább megmutatja, hogy a célok teljesüléséhez türelem és munka szükséges. Nemcsak azt tudjuk megmutatni a gyermeknek, hogy a kudarcon túl lehet lépni, hanem azt is, hogy a győzelmek megünnepelhetők: ha egy nagyobb esemény, például a biciklizés már egész jól megy, egy közös fagyizással remekül megünnepelhető a fejlődés. ☺
4. A kudarc visszajelzést ad, hogy miben érdemes még fejlődni.
Egy vereség jó apropó arra, hogy megbeszéljük a gyermekkel (akár 5-6 éves kortól), hogy miben volt nagyon jó és ügyes, illetve miben érdemes fejlődni. A kudarckerülő gyerekeknek – akár passzívan reagálnak, akár az önkontroljuk elvesztésével – érdemes sok visszajelzést adni, méghozzá pozitív visszajelzést. Arra emlékeztetni őket, hogy mi volt a jó, működő, előrevivő viselkedésük. Kevésbé jó megoldás, ha azt emlegetjük, hogy mit csinál a gyerkőc rosszul, mit nem kellett volna megtennie: így ugyanis paradox módon azokra a dolgokra hívjuk fel a figyelmét és leginkább az marad meg az emlékezetében, amit épp szeretnénk, ha elhagyna a viselkedéséből.
Tipp: Játsszunk a gyermekkel figyelemfejlesztő játékokat. Például a kisgyerek becsukja a szemét, mi pedig valamilyen nagyobb tárgyat elmozdítunk a szobában, s neki ki kell találnia, hogy mi változott. Vagy például milyen zajokat, zörejeket hall meg kint a természetben például este és reggel? A strandon hasonlítsuk össze a vizes lábnyomokat – mi a különbség a nagy és kis láb között? A száraz lábnyom és a nedves között? Ezek a játékok nemcsak jó okok a nevetésre, hanem a figyelmet, az összpontosítást, a tudatosságot, a türelmet is fejlesztik.
5. A kudarc nemes alázatra tanít és a másik eredményeinek tiszteletére.
„Az igazi alázat nem az, hogy rossz véleménnyel vagyunk magunkról, hanem az, hogy pontosan látjuk magunkat.” – fogalmaz Max Lucado, amerikai író és prédikátor. A szülő épp ebben a folyamatban lehet katalizátor: a gyermeknek nem kedvét szegni, nem önbizalmat rombolni, mégis felhívni a figyelmet arra, hogy mások mitől jók, s ő maga mitől lehet még jobb. Érdemes beszélgetni arról, hogy mi az, ami egy mesehősben, egy osztálytársban, magában a gyermekben vagy épp a szülőben tetsző, csodálatra méltó tulajdonság. Végigvehetjük azt is, hogy a gyermek mit tart jó tulajdonságainak és miben szeretne fejlődni. Érdemes rákérdezni, hogy: mire vágyik, mi álmai netovábbja? Ha felnőtt lesz, milyennek látja magát, milyen jó tulajdonságai vannak?
Tipp: Kudarc esetén mindenképp felszabadító beszélni az érzésekről: mi a legnehezebb most, hogyan lehet ezt elviselni, feldolgozni? Hasonló helyzetben legközelebb mit lehet másképp tenni, milyen hozzáálláson, cselekedeten érdemes változtatni?
