Mi béelvézünk!

Hallottad már ezt a kifejezést? Akkortájt szokták emlegetni, amikor a babával elkezdik a kóstolgatást legalább hat hónap szoptatás vagy tápszer adás után. BLW = baby led weaning, azaz baba irányította hozzátáplálás. Ez valami extrém divatirányzat?

Az érvényes szakmai ajánlások szerint betöltött hat hónapos korban kezdjük a kóstoltatást a csecsemővel. Ám gyakori tapasztalat, hogy a baba a legcsekélyebb érdeklődést sem mutatja a szokványos turmixolt pürék és a kanállal evés iránt, nyelvével inkább szopó mozgást végez az etetési kísérletek során, s ezzel ki is tolja a szájából azt, amit sikerült kanállal belejuttatni. A BLW módszerének szülőanyja, Gill Rapley 2008-ban jelentette meg könyvét, melyben arra hívta fel a figyelmet, hogy a baba igényei szerint célszerű alakítani a szilárd ételek kóstoltatását, elsősorban rá bízva a választást többféle nyersanyag közül, olyan formában kínálva az ételt, hogy meg tudja fogni és a szájába tudja venni. A BLW a nagyobbacska csecsemők kíváncsiságára, a darabos ételek és a felnőttek evése iránti természetes érdeklődésére épül.

Az előzmények
A mai anyák generációját még nagy valószínűséggel jóval azelőtt elkezdték tejbegrízzel, répapürével és reszelt almával kínálni, mielőtt elérték volna azt a fejlődési szintet, amikor már képesek megragadni és a szájukhoz emelni az ételt, valamint ülő testhelyzetben elidőzni. Azt a kisbabát, aki még nem tud aktívan közreműködni saját etetésében, meg szokták etetni: becsomagolják valami védőöltözetbe, amelybe kapálózó keze is belekerül, hogy ne lökhesse vele egyenesen a falra a kanál tartalmát. „több megy mellé, mint a szájába” – így szokták jellemezni az első hetekben, van akinél hónapokban, az etetés hatékonyságát. Néhány évtizeddel ezelőtt a babaetetés komoly szertartás volt, a baba saját edényekkel rendelkezett, csak azokban volt szabad főzni, rendszeresen ugyanazokban az időpontokban kellett megkapnia az adagját – és persze a soron következő szoptatás helyett. Az alapanyagok bevezetéséhez meglehetősen bonyolult táblázatok álltak rendelkezésre, s még az is elő volt írva, hogy milyen korú babának mennyit kell megennie. Ez szükségtelenül bonyolulttá és kellően életidegenné tette az evést, az anya számára pedig meglehetősen bosszantóvá, ha a baba mindezek ellenére nem fogadta el a pürét. A „kanálhoz szoktatást” időben (értsd: jóval hat hónapos kor előtt) el kellett kezdeni, mert azt feltételezték, hogy ellenkező esetben nem fogja megszokni, megkedvelni az evést a baba. A túlszabályozott szoptatás, a bonyolult, nem a gyerek igényeihez és egyéniségéhez igazodó, erőltetett tempójú hozzátáplálás eredménye a túlságosan rövidre sikerülő szoptatási időszak és számos későbbi evészavar lett – éppen hogy ellentétben azzal, ami a szándék lett volna.

Az „igény szerintiség” térhódítása
Végül is nem új divatról van szó, ahogy azt egyesek állítják, hanem a mindig is jellemző normális viszonyok helyreállításáról. Ahogy a szoptatás, úgy az evés terén is az az ésszerű megoldás, hogy a baba annyiszor és annyit ehessen (és szophasson továbbra is), amennyire neki szüksége van a jóllakáshoz, optimális fejlődéshez.

A baba tudja, mi kell neki?
A természetes módszer buktatója az lehetne, ha a gyerekek nem tudnák, mi a jó nekik. Ha nem tudnák, mennyit, mit és mikor kell enniük. Csakhogy – hasonlóan a többi életképes, egészséges emlőskölyökhöz – tudják! A baba irányította hozzátáplálás, a BLW, éppen ehhez az ősi tudáshoz, tapasztalathoz kanyarodik vissza. Az alapelvei pedig a következők:
– Az igény szerinti szoptatás készíti elő legtermészetesebben és az embergyerek igényeinek leginkább megfelelő módon a szilárd ételek fokozatos elfogadását és fogyasztását. A változó összetételű anyatej tartalmazza a család étkezésére jellemező ízanyagokat (is), és így előkészíti a családi étkezésekre való zökkenőmentes áttérést. Az igény szerintiség megtanítja a babát éhsége és jóllakottsága felismerésére és jelzésére, a számára megfelelő táplálékmennyiség elfogyasztására.

A cikk még nem ért véget. Olvass tovább!