Fizetett szabadság is jár majd a diákmunka után

Az iskolaszövetkezetekről szóló törvény módosításával megerősödik a diákok védelme, a fiatalok többletjogokat élvezve tudnak majd dolgozni, például a végzett munka arányában fizetett szabadság  jár majd nekik – közölte a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Diákész) hétfőn az MTI-vel.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
Diákész
2016. május 11. Csontos Dóra

Az iskolaszövetkezetekről szóló törvény módosításával megerősödik a diákok védelme, a fiatalok többletjogokat élvezve tudnak majd dolgozni, például a végzett munka arányában fizetett szabadság  jár majd nekik – közölte a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Diákész) hétfőn az MTI-vel.


Az iskolaszövetkezeti piac felét lefedő szervezet úgy tudja, hogy kedden kerül a parlament elé az a törvénytervezet, amely az iskolaszövetkezeteket a munkajogból a szövetkezeti jogba helyezi át. A szövetkezet szerint ezzel biztosítható lesz, hogy – a munka világa uniós szabályozásában értelmezhetetlen – konstrukció a jövőben is biztosítsa a mintegy 130 ezer érintett fiatal számára a munkatapasztalat és jövedelemszerzés lehetőségét.

Kiemelték: az átalakított szabályozás szerint továbbra is alkalmazni kell a Munka törvénykönyve fiatal munkavállalókra vonatkozó összes védelmi szabályát, azaz a fiatal nem dolgozhat éjszaka, nem dolgozhat naponta nyolc óránál többet, alkalmazni kell az eltérő pihenőidőt és a munkaközi szünetet is. Kötelező marad a minimálbér, illetve a bérminimum kifizetése, valamint az összes munkavédelmi szabály betartása. A munkaügyi és munkavédelmi hatóságok továbbra ellenőrzik az iskolaszövetkezetek működését, a diákok foglalkoztatásának körülményeit – írta a Diákész.

Az új szabályozás bevezeti a diákok számára a fizetett szabadságot, garantálja azt, hogy az iskolaszövetkezetek bevételük legalább 85 százalékát a munkában résztvevő diákok számára kifizessék, továbbá a nyereségük legalább 10 százalékát a tagjaik oktatását, képzését biztosító közösségi tevékenységre kell fordítaniuk.

Nem lehet kihasználni a diákokat a jövőben

A szövetség rámutat: a fiatalok munkanélküliségének csökkentése érdekében 2010-től számos kormányzati intézkedés mellett az iskolaszövetkezetek tevékenysége is hozzájárult ahhoz, hogy a fiatalok munkanélküliségi rátája Magyarországon csökkent a leggyorsabban az Európai Unióban. Ezért nem lehet azt megengedni, hogy ezt a kiválóan működő, aktív foglalkoztatáspolitikai magyar modellt az Európai Unió “bürokráciája bedarálja”, csak azért, mert munka világára vonatkozó szabályainak keretei között nem tudja értelmezni – hangsúlyozták.

A törvénymódosítás az Európai Unió számára is értelmezhetővé teszi, hogy az iskolaszövetkezeti tagi jogviszony nem atipikus munkaviszony, amit a munka világán belül kell eltérően szabályozni, hanem egy olyan tulajdonosi jogviszonyban történő személyes közreműködés, ahol a diákokra tekintettel a munkaviszonyban használt védelmi elemeket is alkalmazzák – áll a tájékoztatásban.