A hős, aki az utolsó percig bízott a szovjetek tisztességességében – Maléter Pál története

Maléter Pál édesapja jogakadémiai tanár volt, valamint az eperjesi lutheránus kollégium igazgatója. Az ifjú Maléter orvosnak tanult, ám a család anyagi nehézségei miatt abba kellett hagyni tanulmányait. 1939-ben katonának jelentkezett, majd beiratkozott a Ludovika Akadémiára, ahonnan Kassára került, itt kezdte meg szolgálatát a háborúban. 1945-ben belépett a kommunista pártba, s szépen elindult felfelé a ranglétrán. 1956 tavaszán megkapta ezredesi kinevezését.

A forradalom kitörésekor Maléter a várbéli parancsnokságon volt, majd a Honvédelmi Minisztérium főfelügyeletét bízták rá. Október 25-én a Kilián laktanyába küldték jó pár tank kíséretében, mivel itt már egy napja folytak a harcok magyarok és szovjetek között, de a laktanya katonáival is konfliktus alakult ki.

Maléter eleinte maga is a felkelők ellen harcolt, ám fokozatosan megértette, hogy az ügy, amelyért küzd (a szovjet irányítás fenntartása, a párt diktatorikus berendezkedése) nem vállalható többé, s emiatt átállt a forradalmárok oldalára. Közben a kormány tűzszünetet rendelt el, aminek Maléter örömmel tett eleget. Innentől folyamatosan a békés megoldásra törekedett, egyelőre még abban a reményben, hogy a forradalom további vérontás nélkül befejezhető. Tárgyalt a Corvin-köziekkel, a munkástanácsok küldötteivel, folyamatos és jó kapcsolatot tartott a laktanya környékén harcolókkal, akik – csakúgy mint a Corvin-köziek – végig együttműködtek vele.

Október 30-án Maléter a tisztek jelenlétében elmondta, hogy akkor támogatja a forradalmat, ha a Nagy Imre kormányt elismerik, ha fellépnek a horthysta restauráció ellen, ha november közepéig megtörténik a szovjet kivonulás, ha az egyetemisták október 23-i követelései megvalósulnak és ha a kormány szabadságharcosoknak nyilvánítja a felkelőket, az áldozatok hozzátartozóinak pedig kártérítést fizet.

Maléter Pál – Fotó: Fortepan

November 2-án Nagy Imre honvédelmi miniszternek nevezte ki Malétert, s egyúttal előléptette tábornokká. A Kilián laktanya ekkorra az ellenállás egyik központjává vált, Malétert pedig annak ellenére, hogy továbbra is miniszterként tevékenykedett, a forradalom egyik legnagyobb hősének kezdték kikiáltani.

Maléter eközben azt remélte, hogy a szovjetek valóban tartják a szavukat, és legkésőbb 1957. január 15-éig elhagyják az országot. November 2-án lelkesen ecsetelte az egyik laktanyában tartott tárgyaláson, amelyen a tisztek és a felkelők vezetői egyaránt részt vettek, hogy hamarosan vége lesz a szovjet jelenlétnek. Noha tiszttársai ellenezték, másnap, november 3-án, tehát egy nappal a szovjetek mindent elsöprő támadása előtt Maléter Tökölre utazott, hogy ott a szovjetekkel tárgyaljon a főparancsnokságon. Mint mondta, azért ragaszkodott ehhez, mert úgy vélte, nem lehet hagyni, hogy a szovjetek azt higgyék, a magyarok nem akarnak tárgyalni. Természetesen Maléter tisztában volt a veszéllyel, amit vállal, s megérzései be is igazolódtak: Tökölön a nemzetközi jogokat tökéletesen figyelmen kívül hagyva letartóztatták, s ezt tették a forradalom teljes magyar katonai vezetésével is.

Maléter egészen januárig szovjet fogságban maradt, ekkor adták ki őt az újonnan létrejött, Kádár János vezette karhatalomnak. Malétert Nagy Imrével és társaival együtt perbe fogták, 1958. június 15-én pedig halára ítélték. A vádak a következők voltak Maléter ellen: zendülés, hazaárulás, rendszerellenes szervezkedés vezetése és kezdeményezése. A per során Maléter végig kitartott azon álláspontja mellett, hogy október 23-a és november 4-e között forradalom zajlott Magyarországon.

Maléter Pál kivégzésére 1958. június 16-án került sor a kőbányai (Kozma utcai) gyűjtőfogházban Nagy Imrével és Gimes Miklóssal együtt. Holttestüket a börtön udvarán ásták el, majd az ímmel-ámmal betemetett gödörre kidobott bútorokat, szemetet halmoztak.

A forradalom leverése után még hónapokig élt a legenda, amely szerint Maléter él és a Bakonyban (más változat szerint a Bükkben) gyűjti csapatait, hogy a forradalom mégis győzhessen.

A kivégzés után három évvel, 1961. február 24-én a kőbányai börtön udvarán valakik titokban kiásták a koporsókat, és átvitték azokat az Újköztemető 301-es parcellájába, ahol hamis neveket írtak a fejfára, hogy még véletlenül se lehessen sejteni, kik fekszenek valójában a sírban. 1989-ben Nagy Imrével és a forradalom többi mártírjával együtt Maléter Pált is rehabilitálták, posztumusz vezérezredesnek nevezték ki, és újratemették.

Fotók: Fortepan