Akik örökre bűnözők maradtak
A Gulag táborainak progaganda-újságjai hangsúlyosan kezelték a bűnös, ám Sztálin táborai hatására megjavult gyerekeket (ld. az utcára került árvákat, hajléktalanokat, akik kénytelenek voltak lopni, sőt, komolyabb bűnöket is elkövetni életeben maradásukért – a szerk.), mint a táborok korrekciós hatásának kitűnő bizonyítékát.
Ugyanezen médiumok viszont kárhoztatták azokat a gyerekeket, akik „nem értették meg”, hogy maguk mögött kell hagyniuk múltjukat, és új életet kell kezdeniük.” Hogy megtörjék a gyerekeket, a Gulag ugyanolyan pszichológiai nyomást gyakorolt rájuk, mint a felnőttekre.
Bár a gyerektáborok egy kicsit enyhébb körülmények között működtek mint a felnőttek, egy idő után annyira felduzzadt a létszámuk, köszönhetően a rengeteg „rendszerellenségnek” számító fiatalkorúnak és az utcagyerekek kezelhetetlen tömegének, akiket igyekeztek összefogdosni és a táborokba küldeni, hogy a táborok vezetőségeinek komoly gondot okozott az ilyen táborok működtetése, és a rend fenntartása.
A maloletki (fiatalkorúak) minden védelmüktől megfosztattak, köszönhetően az éhezésnek, a betegségeknek és magának a ténynek, hogy a táborba kerültek. Az erősebbek, akik jobban bírták, valóságos udvartartást alakítottak ki maguk körül: a gyengébbekből rabszolgák, túszok, szolgák lettek. A lányok és a fiúk egyaránt prostituálódtak, s ami a leghamarabb kihalt ezekből a gyerekekből, az az empátia és a sajnálat volt. Röviddel táborba kerülésük után szinte mindegyikük elképesztően kegyetlenné, vérszomjassá és felelősséget semmiért nem vállalóvá vált. Senkitől és semmitől nem féltek. Az őrök és a táborvezetők maguk is féltek belépni azokba az elkülönített barakkokba, ahol a gyerekek laktak, mivel ezek voltak a helyszínei a legkegyetlenebb tetteknek a táborok történetében.
A gyerekek sokszor merő unalomból, vagy épp tréfából ölték vagy kínozták meg társaikat. Semmi emberi nem maradt bennük és elképzelhetetlen volt, hogy valaha visszailleszkedjenek a társadalomba, vagy hogy újra normális emberi lényekké váljanak.
Azért voltak kivételek is. Alexander Klein például leírja két 13 éves fiú történetét, akiket partizánkodásért tartóztattak le, és 20 évet kaptak a táborban. A két fiú tíz évig maradt a Gulagon, és végig kitartottak egymás mellett. Ha elválasztották őket, akkor éhségsztrájkba kezdtek, amíg újra össze nem engedték őket. Sok felnőttnek megesett rajtuk a szíve, így könnyebb munkát és több ételt kaptak, mint sok társuk. Mindketten kitanulták az elektromérnöki „szakmát” a tábori munkák mentén, s végül az egyik amnesztiahullámban együtt is szabadultak.
Noha az 1990-es évek második felében kutathatóvá váltak a Gulag túlélőinek memoárjai, szinte egyáltalán nem maradtak fent olyan dokumentumok, amelyek a gyerektáborok egykori rabjaitól származnának. Pedig egészen bizonyos, hogy sokan tértek haza közülük. Ám az, amivé a táborokban váltak, előrevetítette szomorú jövőjüket. Sztálin annyit hangoztatott „boldog gyerekkor”-propagandája senkit nem győzött meg. Akik hazatértek, örökké a szovjet alvilág tagjai maradtak…
