Anya nyaral – nem, nem egy mese, ez maga a valóság!
Amikor leírtam ezt a címet, kicsit elszégyelltem magam. Tényleg nyaraltam. A családom nélkül. A gyerekek, és a férjem nélkül. A nyaralás persze lehet túlzás. De mégis! Egy teljes hosszú hétvégét, Barcelonában töltöttem. A barátnőimmel. Vajon szentségtörés?
Naivan, vagy kevésbé, úgy gondolom az anyák nagy többsége a gyermekek születését követően megszűnik létezni. Személyiségében. Természetesen ez fekete fehér hozzáállás, és a legfontosabb: ez az élet rendje. Egy darabig. Szerintem.
Mert nálam úgy esett, hogy a három csemetém egymás utáni gyorsaságban született. Ami ahhoz vezetett, hogy az első 4 évben megszűntem létezni. Ez ugye teljesen természetes. Hahó, hová lettem? Felolvadtam valami egészen különleges érzésbe. Anya lettem. A családom tulajdona, mozgatórugója, lelke. Milyen gyönyörű, tartalmas szavak. Milyen nemes feladat. Milyen nagyon könnyen leírtam ezeket a szavakat most, és micsoda kínlódás övezte az utat valójában!
Ja, feleségnek és nőnek is meg kell maradnom? Ez az igazi kihívás. Ugye? Ugye?
Szó mi szó, családomban történő felolvadásom 12-dik évében megtörtént a csoda. Négyen barátnők elterveztük, hogy kiruccanunk kikapcsolódni egy különleges városba. Barcelonába. A tervezgetés fázisa szerintem az anyák nagy többségénél megvan. Megyünk, persze! “Vidékre is egy hangulatos parasztházba” “Nekünk a Balaton parton van egy aranyos kéglink, a kertben nyugodtan sütögethetünk” Ismerős? Persze. Aztán belázasodik a gyerek, sok a munka, a férjünk mégsem lelkesedik, nem tudja megoldani, nem vállalja, a gyerekek sírnak ha csak szóba kerül az “anya nélkül 3 nap” téma.
Asszonyok, anyatársaim, jelentem, velem megtörtént a csoda. Azért merem kijelenteni, mert túl vagyok rajta!
Amikor két hónappal korábban megvettük a repülőjegyeket, még akkor sem hittem igazán a dologban. Amikor a szállást lefoglaltuk egy hónapja, azzal nyugtattam magam még visszamondhatjuk nagyobb anyagi kiesés nélkül. Amikor az utazás előtti nap az egyik barátnőm felhívott, hogy belázasodott a kisfia és nem tudja mi lesz, azzal nyugtattam, csak az elválás okozza a betegséget. Mindeközben három gyermekem felváltva suttogta, Anya hiányozni fogsz, ne menj el.
(Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ahogy én repültem, ők az apjukkal utaztak a nagyszülőkhöz. Tengernyi programhoz, színes időtöltésekre)
Amikor a repülőn ültünk mindannyian, és a pilóta bemondta, hogy egy “különleges hátszélnek” köszönhetően fél órával hamarabb landolunk, akkor már tudtam, a fentiek is azt akarják odaérjünk.
Tengernyi munkámat az utolsó éjszakán befejeztem, tiszta, nyugodt lelkiismerettel vágtam neki az útnak.
A négy nap ebben a csoda városban elrepült ugyan, egy pillanat alatt, de minden pillanatát élveztük. és ami a legfontosabb ki tudtam kapcsolódni, nem nyomasztottak a gondok, a stressz, az élet. Feltöltődve, tiszta lappal érkeztem haza, hálásan a gyermekeimnek, a férjemnek, a nagyszülőknek és a barátnőimnek. Hálás vagyok az életemért.
PS: A főnököm hétfőn reggel azzal fogadott, hogy a két nap alatt, amíg nem voltam katasztrófák történtek. Még nem mondtam neki, hogy június végén két hétre a családommal leszek. Ez majd egy következő cikk témáját érinti…
“Az a legjobb, ha egy anyuka megmarad az anyaszerepnél, és nem arra törekszik, hogy a legjobb anya legyen a világon. Bőven elég, ha elég jó anyák vagyunk: olyan, aki figyeli a gyereke érzelmi szükségleteit, és jelen van az életében, annak fontos pillanataiban.” Belső Nóra
