Családháló

Kezdőoldal Történetek Darázscsípés és tűsarkú

Darázscsípés és tűsarkú

A lányok előszeretettel pakolgatják ki a szekrényből magassarkú cipőimet, a csillogós, számomra különleges alkalmi lábbeliket, amiket száműztem aktív ruhatáramból, mióta a nagyobbik befészkelte magát a pocakomba. Aztán egyszer-egyszer rávesznek, hogy vegyem fel őket. Mármint a cipőket. S hogy a legtöbbször miért bánom meg, még akkor is, ha ilyenkor „anya a legszebb”?

Írta: Czefernek Léna,

Ismét tombol az anya cipőinek szekrényből való előbányászása és bennük a lakásban flangálás elnevezésű láz, amely először a nagy másfél-két éves kora körül jelentkezett. Tünetei: nyitott cipősszekrény, lakásban szétdobált cipők, és egy ormótlan bakancsban/csizmában/tűsarkúban billegő szöszke csoda, akire nem lehet haragudni. Még akkor sem, ha  tényleg a kedvenc, méregdrága lábbelinket próbálgatja, amiért anno a fél fizetésünket hagytuk ott. Mára már a kicsi is csatlakozott a szeánszhoz, így néha úgy néz ki a gardrób környéke, mint egy trehány eladókkal megáldott cipősbolt, ahol bombamerénylet történt.

A nagy néha rávesz, és most, hogy már nem kell őket cipelnem, emelgetnem, és a játszótérre is én döntöm el, mikor megyünk (hahaha) ráállok, és belebújok egy-egy szép darabba, hiszen minden nő lelkének jót tesz a kényeztetés, és mint tudjuk, a szép cipők viselése, pláne vásárlása egy anyukának már-már luxus kategória.

Aztán persze rendre megbánom, hogy engedtem a határozott unszolásnak, mikor a nap végére mégis a játszótéren kötünk ki, vagy kiderül, hogy másfél kilométer sétát kell mínusz kettővel megtenni két cekkerrel a kezemben, vagy, mint az alábbi esetben, A VÁRATLAN HELYZET közben, mikor százszor átkoztam el magam, hogy tűsarkú szandálban indultam útnak.

Történt ugyanis, hogy egy rövid kisvasutazásra indultunk, melynek célpontja a barátainkkal való találkozás volt egy vendéglátóipari egység közelében. Gyerekek szeretik az ilyen programokat, van vasút, fröccs, jégkrém és játszótér, szóval mindenki nyer a dolgon. Jómagam bohó módon engedtem az erőszaknak, és ritkaságszámba menő szoknya-szandál kombóba öltöztem nagylánykám kérésére. Ez már elsőre is merész vállalásnak tűnt. Ám akkor még nem tudtam, mi következik ezután.

A cipőm sarokvédőjét valahol a kisvasút lépcsőjének rácsai között hagyhattam el, s noha próbáltam ezek után óvatosan (bicegve) légiesen lépkedni a flaszteren (murván), azonnal felhagytam vele, mikor a kicsilányt egy szerencsétlen mozdulat következtében egyszerre hét helyen csípte meg egy kukából előrontó darázshad. Szerencsére nem allergiás, de azért ez az esemény számára és számunkra is komolyabb sokkot jelentett, úgyhogy vasútra vissza, kocsiba be és az ügyeletnek vettük az irányt. Természetesen absztinens lévén én és a szerencsétlenül járt szandálkám vezettük az autót.

Azt már csak zárójelben említem meg, hogy útközben ránk szakadt az ég, és az idei év legnagyobb vihara közepette estünk be a két gyerekkel a kórházba, ahol a napsütésesen induló délután további részét eltölthettük. Mire megkaptuk az ellátást, s mi is megnyugodtunk, a gyerek keze lelohadt, az égen dupla szivárvány virított, a cipőm sarka pedig cafatokban lógott.

Borzasztó szerencsésnek éreztem magam, áldottnak, amiért ennyivel megúsztuk és nem történt nagyobb baj. De hogy most újabb hat évig nem veszek fel tűsarkút, az biztos.

 

 

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Kegyelmet kapott Geréb Ágnes

Kegyelmet kapott Geréb Ágnes Áder János államfőtől, így nem kell a szülész-nőgyógyászra kiszabott szabadságvesztés büntetést végrehajtani - derül ki a...

Close