Egy csendes szilveszter margójára

Hallgatom a szilveszteri híreket és kissé rémült leszek: a hatóságok arra intenek mindenkit, óvakodjon a túlzott alkoholfogyasztástól, mert nagyon rossz az újévet a detoxikálóban tölteni. Kinyitom az internetet: “Kiakadtak a sztárok a petárdásokra.” Hát, mondjuk én is. Aztán jön az ötletbörze: “Így kerüld el a másnaposságot!” Vagy:„Szédítően szexi leszel, ha ezt viseled a szilveszteri buliban” – huh, de jó lesz nekem! Csak kapkodom a fejem a prognosztizált veszély, az ónos eső, az újévi fogadalmakkal kapcsolatos jótanácsok és reform-lencse receptek közepette. Tolongok a húspultnál, ahol az eladók elmondása szerint nagyobb dömping, mint a karácsony előtti időszakban és azon kapom magam, hogy a filléres álarcokat nézegetem. Végre egy ünnep, ahol senki nem sértődik meg, ha ez most deklaráltan a fogyasztásról szól!

Nos, rendben, érezzük jól magunkat, ha már itt ez a nagy össznépi társadalmi nyomás, amely lök-taszít-sodor minket valami homályosan őrületes buli felé! Ahol a jókedv az elfogyasztott pohár pezsgők mennyiségével mérhető és ahol mindenki kötelezően jól érzi magát. Lehet, kicsit pesszimistán nézem ezt a dolgot, de ha őszinte szeretnék lenni, és igazán emlékezetes szilveszteri bulikat kellene felsorolnom, eszembe jutna egy ködös december 31-edike, éppen az ezredfordulón, mikor a parlament előtt állva nemhogy a tűzijátékot nem láttuk, de még az éjfélről is lemaradtunk, miközben mobiltelefon híján a mínusz 6 fokban fel-le mászkálva próbáltuk megkeresni egyik társunkat, akit elhagytunk a hömpölygő tömegben.  Azt is fel tudnám idézni, mikor egy balatoni házibuliban – hajnalban – aludni próbáltunk a tánctérként szolgáló nappalival szomszédos fűtetlen szobában, miközben egy önjelölt DJ minduntalan Jerry Lee Lewis Great balls of fire című számára szerette volna jól érezni magát. Vagy amikor a szilveszteri buliból hazafelé a zsúfolt 4-6-os villamosról egy mögöttem álló férfi cseppet sem félreérthető viselkedése miatt kellett leszállnom.

Persze valóban van mit ünnepelnünk, hiszen véget ért egy év, telve jóval és rosszal, magunk mögött hagyhatjuk, s újat kezdhetünk, legalábbis ezt üvölti minden körülöttünk. De tényleg ezt? Tényleg az össztársadalmilag sugallt féktelen bulizásról kell szólnia a szilveszternek?

Nálam érdekes módon nem a családalapítással következett be A változás. Akkor történt bennem óriási paradigmaváltás, mikor egyik szilveszter éjjel, buliból hazaérve elővettem a legjobb barátnőm karácsonyi ajándékát, egy külön erre a célra rendszeresített papírost, és elkezdtem rá felírni, miért is lehetek hálás az elmúlt évben. Igazán lélekemelő és szívet melengető szeánsz volt ez, amely alapjaiban változtatta meg a szilveszterhez való viszonyomat. Ma már valóban úgy látom, hogy van okunk az ünneplésre, ám nem azért, mert magunk mögött hagyjuk az elmúlt évet, hanem éppen azért, mert átélhettük azt, minden gondjával-bajával-szépségével együtt.

Való igaz, amióta családunk van, minden ünnepnek, így a szilveszternek is megváltozott a középpontja. És még csak nem is azt mondom, hogy azóta nem voltam bulizni, nem vigyáztak már nagyszülők szilveszter éjjel a gyermekemre, hogy újra átélhessük, milyen is az a hömpölygő-kacagó-féktelen jókedv, ami ilyenkor elárasztja az utcákat és az emberek szívét. Voltam, és jelentem, élveztem. De a gyerekek érkezésével a szilveszter is valódi ünneppé változhatott. Ahol hagyománya van a virslinek és a malacsültnek, az újévi lencsének és a szomszédos házakból fellőtt tűzijátékok izgatott keresésének. Ezek a szilveszterek buli nélkül is kezdenek felkúszni a toplistám élére, de a kedvencem akkor is egy összekucorodós-filmnézős este marad, mikor nemhogy buliról vagy pezsgőről de semmifélre ételről sem akartam hallani lévén hogy olyan heves terhességi tüneteket produkáltam az első kisbabánkkal, hogy még hálát adni is elfelejtettem, egyszerűen csak jól belealudtam a nagybetűs ÚJÉV érkezésébe.