Családháló

Kezdőoldal Történetek Elmúlik

Elmúlik

Egyszer egy indiai hercegnő az édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset. Azt kérte tőle, hogy véssen bele egy olyan gondolatot, amely szomorú napokon vigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti. A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt. Csupán egyetlen szót vésett bele: „elmúlik”…

Family - Sárdi Enikő,

Régóta ismerem ezt a történetet, ugyanolyan régóta ízlelgetem is, de öregedésem időskáláján valahogy mindig más értelmet kapott ez a bölcsesség. Korábban a boldogság oldaláról közelítettem meg, hogy még a legnagyobb érzelmek is köddé válhatnak. Hiszen láttunk már ilyet, nem is egyet. Újabban viszont mást figyelek. Útszéli történeteket.

Hat éve egy sötét decemberi estén, pár nappal karácsony előtt a férjem hazatelefonált: már úton van, de kicsit később ér haza, mert épp előtte történt egy baleset, megáll segíteni. Akkor, ott meghalt egy fiatal férfi. Egy kanyarban fának ütközött. A karambolos autóban hátul volt egy gyerekülés is, nem utazott benne senki. Aznap késő este ültünk a kanapén a férjemmel, és arra gondoltunk, hogy most valahol egy otthonban összedőlt a világ. Az a férfi nagyon hiányzott a családjának, ennek számos jelét láttuk a baleset helyszínén: műanyag irattartóban egy róla készült fényképet a fán, koszorúkat, meggyújtott mécseseket. Pár hét múlva a fotó eltűnt, de maradt a mindig friss virágok, koszorúk, égő mécsesek sokasága. Aztán egy idő után mintha mindig ugyanazt a koszorút láttam volna, majd végül az is eltűnt. Eltűnt, mint maga a fa is; van annak már két éve is, hogy kivágták. Elmúlt.

Autópálya, a 79-es és 80-as kilométerkő között. Három-négy éven keresztül a halottak napi hétvégén mindig ugyanott égtek fáklyák a rézsűn, több is, messziről látszott a fényük. Pár éve viszont már semmi nem világít azon a helyen, hiába figyelem. A helyszínre már nem járnak emlékezni. Már múlik a fájdalom.

Országút, egy falu helységnévtáblája előtt kétszáz méterrel. A szélén kis emlékkő, rajta a felirat: „Vérzik a szívem”. Évtizede már, hogy egy apa és a kislánya halt meg ott. A dédmama azóta is rendszeresen ültet oda virágokat, és viszi a vágottat is. Ha egy elhervad, megy a helyébe a friss. Még nem múlik. Ahogy annak a férjnek a fájdalma sem, akit a halottak napja előtti hétvégén már negyedik éve mindig ott találunk fiatal felesége sírja mellett – szépen felöltözve, ahogy a tisztesség kívánja.

A karácsony örömünnep, Jézus Krisztus, a Megváltó születése. Gyerekekkel, nagycsaláddal az egyik legszebb szakasza az évnek. Mégis, amikor szenteste délutánján néhány órára egyedül maradok, hogy előkészítsek mindent az ünnephez – fát díszítsek, vacsorát főzzek, és elrendezzem az ajándékokat –, a nagy rohanásban is mindig leülök, és elmondok egy imát azokért, akiknek azokban az órákban különösen sok erőre van szükségük. Minden évben hosszú a lista; eszembe jutnak ilyenkor ismerősök, ismeretlenek. Terrortámadások, a hírekből hallott bűncselekmények áldozatainak családtagjai ugyanúgy, mint az iskolából az az anyuka és négy gyermeke, akik tavaly karácsony után veszítették el váratlanul, hirtelen a családfőt, vagy a környezetünkben két apuka is, akik mindketten két lánnyal maradtak egyedül. Azok, akiknek hosszú ideig kell még várniuk az égi találkozásra és cipelniük addig a hiány terhét. Azok, akiknek valaki nagyon hiányzik a fa mellől. Legyünk velük egy fohász erejéig, mert ha múlni nem is, enyhülni biztosan tud az a fájdalom. Isten áldja őket útjukon, és hozzon nekik megnyugvást!

(A cikk a Family magazin korábbi számában jelent meg.)

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Mit tehetünk, ha hányt a gyerek?

A kisebb gyerekeknél az egyik leggyakrabban előforduló panasz a hányás. Mivel kiszáradást is okozhat, érdemes tisztában lennünk azzal, hogyan csillapíthatjuk,...

Close